
Az égbolt mostanában jól bánik velünk – az északi fény 11 éves ciklusának csúcspontjára ért (ami azt jelenti, hogy mostantól nyárig nagyon jól látható), és a 2025-ben bekövetkező többi elképesztő csillagászati esemény miatt is érdemes lesz felfele nézni.
február 26., 2025 ● Kovács Emese
7 bolygóból álló együttállás az égbolton – mutatjuk, mit…
Kovács Emese

A Marsról készült újonnan közzétett képek egy mosolygó arcot ábrázoló sólerakódást mutatnak a vörös bolygó felszínén. Egy kapcsolódó tanulmány szerint a hasonló lerakódások, amelyek ősi tavakból maradtak hátra, jó hely lehet arra, hogy a korábbi élet jelei után kutassunk a Marson.

Míg a 80-as évek iskolapadját koptatva még 5 milliárd embert bifláztam be adatként a Föld népességére vonatkoztatva, addig 2022-re 8 milliárdra duzzadt bolygónk lakóbizottsági gyűlése. További problémát jelenthet, hogy kies ingatlanunk minden ember szükségletét ki tudja ugyan elégíteni, de minden…

Az új megfigyelések szerint a Szaturnusznak több mint 100 holdja van – ez a legtöbb a Naprendszerben található bolygók közül, és ezzel megelőzte régi riválisát, a Jupitert.

Egy nemzetközi csillagászcsoport bejelentette egy lehetséges „óceánbolygó" felfedezését, amely egy csillag körül kering egy kettős rendszerben, mindössze 100 fényévre a Földtől.

A körömipar egyelőre messze van a fenntarthatóságtól, de van néhány opció, amellyel a manikűrünk kevesebb kárt okoz a bolygóra nézve.

A Földhöz legközelebbi csillagok alig több, mint négy fényévre helyezkednek el tőlünk. Azt még nem lehet biztosan tudni, hogy található-e körülöttük életre alkalmas planéta, de egy új kutatás szerint az ottani környezet és az adott feltételek tökéletesek lehetnek egy földszerű bolygó létezéséhez.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Lehetséges, hogy sokkal közelebb van egy életre alkalmas…
Prokaj Tamás

Van élet a Földön kívül? Milyen lenne, ha találnánk egy hozzánk hasonló, idegen fajt? Ezek a kérdések már hosszú évek óta foglalkoztatják az emberiséget, a tudósok pedig folyamatosan fejlesztik a rendelkezésre álló technológiákat, hogy kapcsolatba léphessenek a kinti élettel. Ezúttal egy új…
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Intelligens földöntúli élet nyomaira bukkanhatnak ezzel az…
Prokaj Tamás

A NASA űrszondája eddig soha nem látott képeket tudott rögzíteni a bolygóról, így pontosabb ismereteket tudtak szerezni a felületéről, geológiájáról, valamint a környezetéről is.

Tudósok egy csoportjának döntése alapján a Plútó 2006 óta nem számít bolygónak, ez döntés pedig mai napig megosztja a csillagásztársadalmat. Egy nemrégen kiadott tanulmány szerint a megadott kritériumok, melyek megfosztották az égitestet bolygó sztátuszától, nem tudományos, hanem sokkal inkább…
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Teljesen megváltoztathatja a bolygókról alkotott képünket…
Prokaj Tamás

A Danone a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével fogott össze, hogy a műanyaghulladékok kezeléséről egy jól érthető kisokost hozzon össze.