
Egy fárasztó nap során mindig jól esik ledőlni, azonban könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy fáradtabban kelünk fel, mint ahogy lefeküdtünk volna oda. Az alábbi cikkből kiderül, hány perc délutáni szundikálás a legpihentetőbb – legalábbis az Amerikai Űrügynökség kutatása szerint.

A Vigyél a holdra című film egy űrutazás körül forog. Scarlett Johansson és Channing Tatum viszi a hátán a történetet, karaktereik a NASA Apollo-11 küldetésének egyes aspektusain dolgoznak − és eközben egymásba szeretnek.

A NASA Jet Propulsion Laboratory egy óriási „városgyilkos" aszteroidát észlelt, amely a bolygónkhoz legközelebb 2,8 millió kilométer távolságra húz el.

Miután a kutatók leküzdötték a Marsra jutással járó összes kihívást, ki kell találniuk, hogyan tegyék fenntarthatóvá az ottani életet – és ennek fontos része lesz a növénytermesztés.

A NASA egy kísérteties hangfelvételt tett közzé egy 250 millió fényévre lévő szupermasszív fekete lyukból kiáramló hanghullámokról.

A NASA korábbi helyettes vezetője ismét árnyékot vetett az ügynökség rendkívül drága és régóta esedékes Space Launch System (SLS) rakétájára, amelynek első indítása a jövő héten esedékes.

2022. január 6-án az arizonai Mt. Lemmon Sky Center Observatory csillagászai felfedeztek egy aszteroidát, melyről úgy állapították meg, hogy jövőre jó eséllyel belecsapódik a bolygónkba. A kutatók már nagyon régen találkoztak ekkora veszéllyel, így minden kapacitásukkal figyelemmel kísérték az…
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Megrémítette a kutatókat ez a jövőre a Föld közelébe érő…
Prokaj Tamás

Speciális eszközök olyan betekintést engednek a különböző kozmikus objektumokba, melyek segítségével nem csak a csillagok külsejét csodálhatjuk meg jobban, de a dinamikájuk is világosabbá válhat. A Chandra röntgenobszervatórium friss képanyagokat közölt, melyek csodálatosak és érdekesek is egyben.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Mostanáig elképzelhetetlen űrfelvételeket posztoltak…
Prokaj Tamás

A többször is elhalasztott kilövést újabb fejlesztések és számolások követték. Friss információk szerint a James Webb űrteleszkóp kilövésre szenteste napján, december 24-én kerül majd sor.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Az univerzum születésének titkát kutatja a karácsonykor…
Prokaj Tamás


