
Tavasszal sokan szívesen váltunk friss, virágos parfümökre, ám néha jobban esik egy ismerős, nosztalgikus illatba burkolózni. Egy olyanba, amely megnyugtat, és egyetlen fújással visszarepít az időben. A L’Interdit éppen ilyen klasszikus: elegáns, karakteres, mégis otthonos érzést ad.

Helen Mirren elárulta, hogy „soha nem szerette” a James Bond-filmeket azok „mélységes szexizmusa” miatt. A brit színésznő viszont azt is kifejtette, hogy szerinte miért nem megoldás egy női Bond.

Egyre több nő indul egyedül útnak, beteljesítve ezzel bakancslistás utazási álmait. Amellett, hogy mindenkit arra bátorítunk, hogy merjen belevágni a kihívásokba, fontos figyelembe vennünk, hogy egyes úti célok sokkal biztonságosabbak számunkra, mint mások.
március 05., 2025 ● Kovács Emese
Ismét megválasztották, hova a legbiztonságosabb egyedül…
Kovács Emese

A 20. század filmművészetében elvétve találunk olyan alkotásokat, amelyekben erős női karakterek állnának a középpontban. Ez a jelenség azonban szerencsére megváltozott az elmúlt években. Most 5 olyan filmet gyűjtöttünk össze a közelmúltból, amelyek egytől egyig erős női főszereplőket vonultatnak…

A tamponok a világ egyik leggyakrabban használt menstruációs termékei, de egy új tanulmány szerint számos mérgező fémet, köztük arzént és ólmot tartalmaznak.

Ha olvastad a közelmúltban megjelent híreket a tamponokban talált arzénről − nem is beszélve más „mérgező" fémekről −, nagy valószínűséggel te is elborzadtál.

Amikor a hüvelyünk egészségének megőrzésére gondolunk, általában olyan tényezők jutnak eszünkbe, mint a higiénia, a rendszeres szűrővizsgálatok és a biztonságos szexuális élet. De érdemes tudatosítanunk, hogy az elfogyasztott élelmiszerek szintén döntő szerepet játszhatnak a hüvelyünk egészségének…
július 08., 2024 ● Kovács Emese
8 élelmiszer, amit a női egészség szempontjából naponta…
Kovács Emese

Talán nem meglepő, hogy a parfümkészítés világa hagyományosan a férfiak klubja, de van néhány női parfümkészítő, aki megváltoztatta a játékot, és a legkedveltebb illataink közül jó néhányat ők készítettek.
március 29., 2024 ● Kovács Emese
Nők a parfümök mögött: ők alkották meg a világ legjobb…
Kovács Emese

A legjobb női főszereplőkkel készült sorozatok nem csak azt mutatják meg, hogy a televíziózás kezdete óta milyen messzire jutott a reprezentáció a szórakoztatóiparban, hanem azt is, hogy a nők által vezetett sorozatok összességében az elmúlt évtizedek legjobb tévéműsorai közé tartoznak.
február 22., 2024 ● Kovács Emese
Máris hiányzik a True Detective? Íme 6 sorozat, amiben…
Kovács Emese

A női magassarkú cipő kínálatban körültekintve számtalan különféle modellel találkozhatunk. A bőséges választék azonban nem feltétlen könnyíti meg a választásunkat. Az alábbi cikk azonban segíthet abban, hogy te is egyszerűen megtalálhasd a stílusodhoz leginkább illő modelleket. Nézzük meg tehát…

Időnként felbukkan egy-egy olyan trend, amely olyannyira hordható hétköznap is, hogy el sem hisszük, hogy valóban divatban van.
augusztus 03., 2023 ● Kovács Emese
Hódít a 70-es évekbeli maxiszoknya, és mi is imádjuk
Kovács Emese