
Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor jelentette be kedden az Amerikai Filmakadémia az idei Oscar-jelölteket. A 96. Oscar-díjátadót idén március 10-én, magyar idő szerint március 11. éjjel tartják, műsorvezetője Jimmy Kimmel lesz. Alább a jelöltek teljes listája.

A japán Warner Bros. egyáltalán nem tartja viccesnek a Barbenheimeres mémeket, és emiatt beszólt a saját anyavállalatának is.

Tarolt Christopher Nolan Oppenheimere, amely a nyolc fő kategóriából öt díjat zsebelt be a magyar idő szerint hétfőn hajnalban megrendezett Golden Globe-gálán.

Miután ugyanazon a napon debütált a Barbie és az Oppenheimer nyáron, elég gyorsan népszerűvé vált a Barbenheimer névre keresztelt, furcsa popkulturális trend. Sorra jelentek meg a két filmet mixelő mémek és trailerek annak kapcsán, milyen lenne, ha a két alkotás legfőbb stílusjegyeit egy filmben…

Matt Damon és Robert Downey Jr. is szerepel Christopher Nolan új életrajzi filmjében, amelyet az atombomba egyik atyjának tartott Robert Oppenheimerről forgat.

Az Oppenheimer színészei mellett néhány újságíró is részt vett július 11-én a film párizsi világpremierjén. Az első reakciók áradoznak az alkotásról.
augusztus 09., 2023 ● Kovács Emese
Az Oppenheimer lehet Nolan mesterműve: az első kritikák el…
Kovács Emese

Christopher Nolan 2023-ban megjelenő filmje Robert Oppenheimer életét és munkásságát mutatja be, akit elsődlegesen az atombomba feltalálásáról ismerhetnek az emberek. A filmben a pusztító fegyver tesztje is szerepel majd, viszont a rendező ehhez nem akar semmilyen digitális effektet igénybe venni.
augusztus 03., 2023 ● Prokaj Tamás
Nolan CGI nélkül rekonstruálja az atombomba robbanását az…
Prokaj Tamás