
A rendszeres testmozgás jótékony hatásait senki nem vonja kétségbe, de egyre több kutatás vizsgálja azt is, hogy mikor és milyen gyakorisággal érdemes edzeni, ha a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni belőle – különösen idősebb korban.

Ha olyan testmozgás keresünk, ami egyszerű, könnyen beilleszthető a mindennapokba és még jótékony is, a séta szinte verhetetlen. Egy, a Heart című folyóiratban megjelent friss kutatás azt mutatja, hogy a rendszeres, tempós séta hozzájárulhat a szívritmuszavarok kockázatának csökkentéséhez.

Helen Mirren szerint az öregedés bonyodalmakkal jár, mégis olyasmi, amit meg kell próbálnunk elfogadni. A 79 éves Oscar-díjas színésznő szerint már fiatalon érdemes apró változtatásokat tenni az egészségünk érdekében.

Mivel a pilates, mint mozgásforma elsősorban a törzset erősítő gyakorlatokra fókuszál, tökéletes választás lehet, ha ülőmunkát végzünk vagy mozgásszegény életmódot folytatunk. Az egyik legnagyobb előnye, hogy már néhány alkalom után érezhetjük a jótékony hatását nemcsak a testünkön, de a…

Ha te is azok közétartozol, akik számára a szigorú életmódbeli változtatások nem segítettek, hanem éppen ellenkezőleg, csak rontottak a mindennapjaik és az egészségük minőségén, Jennifer Aniston módszere óriási segítség lehet. Mutatjuk, mit kell tudni a 80/20 elméletről.

Egy nemrég publikált tanulmány kimutatta, hogy már napi 10 perc közepes intenzitású testmozgás elegendő ahhoz, hogy javítsunk mentális egészségünkön.

Nem mindenki rajong a testmozgásért, és valószínűleg hallottunk már másokat azzal viccelődni, hogy „allergiásak” az edzésre. Valójában nem szimpla humorról van szó, az edzésallergia tényleg létezik és komoly lehet.

Az alvás jóllétünk egyik alappillére. Az elegendő minőségi alvás összefüggésbe hozható az egészséges szívvel, a ragyogó bőrrel és a megfelelő testtömeggel is. Ha hosszú távon nem pihenünk eleget, az növelheti a rossz mentális egészség mellett a krónikus betegségek kockázatát is. Egy új, az…

A depresszióban szenvedők több mint 80 százaléka állítja, hogy a testmozgás legtöbbször javítja a hangulatát és a szorongását.

Reggelente szeretnél edzeni, de nincs meg hozzá a kellő motiváció? Ezek, a szakértők által is használt és bevált alapelvek nagyban segítenek egy hatékony és tartható reggeli edzésprogram kialakításában.

Mindannyian azt képzeljük, hogy jól értelmezzük mások testbeszédét, viszont ez nem feltétlenül igaz. Az egy sokkal összetettebb rendszer, amit a legtöbb ember képtelen 100 százalékosan helyesen megfejteni. Íme az, amit legtöbbször elrontunk ebben a témában egy szakértő szerint!

Egy új edzésterv vagy mozgásforma elkezdésénél egyszerre több jellemző is mutathatja a fejlődés mértékét, de mind közül talán a látható izomnövekedés vagy a fogyás az, amihez mindenki párosítja a sikert. Mennyi időbe telik, mire a kitartó edzés eredményi láthatóvá válnak.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Ennyi időbe telik, amíg egy új edzésterv eredményei…
Prokaj Tamás