Baráti társaság iszik egy klubban

A sztrók magasabb kockázatával járhat az alkoholfogyasztás a fiatal felnőtteknél

A 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok között magasabb kockázattal járhat együtt a mérsékelt vagy erős alkoholfogyasztás, mint azoknál, akik semmit vagy nagyon keveset isznak.


A Neurology című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a sztrók kockázata annál nagyobb volt, minél több évről számoltak be a mérsékelt vagy erős alkoholfogyasztással kapcsolatban.

„A sztrók aránya a fiatal felnőttek körében megnőtt az elmúlt évtizedekben és a sztrók halált és súlyos rokkantságot okoz. Ha meg tudnánk előzni a sztrókot a fiatal felnőttek körében az alkoholfogyasztás csökkentésével, az potenciálisan jelentős hatással lehetne az egyének egészségére és a sztrók által a társadalomra rótt általános terhekre”

– mondta el Eue-Keun Choi, a Koreai Köztársaságban működő Szöuli Nemzeti Egyetem munkatársa a Medical Xpressnek.

A tanulmány egy koreai nemzeti egészségügyi adatbázis 20-as és 30-as éveikben járó, évente négy alkalommal egészségügyi vizsgálaton részt vevő személyeinek adatait vizsgálta, akiket átlagosan hat éven keresztül, évente egy alkalommal megkérdeztek az alkoholfogyasztásról.

A személyeket többek között arról kérdezték, a hét hány napján és mennyi alkoholt fogyasztottak. Azok a személyek, akik hetente 105 grammot vagy annál többet ittak, mérsékelt vagy erős alkoholfogyasztónak minősítették. Ez a mennyiség körülbelül 4,5 dl-nek felel meg naponta. Egy standard ital az Egyesült Államokban körülbelül 14 gramm alkoholt tartalmaz, ami 3,5 dl sörnek, 1,5 dl bornak vagy 4,5 cl likőrnek felel meg.

A vizsgálatban több mint 1,5 millió személy vett részt, ebből 3,153 résztvevő kapott sztrókot a vizsgálat ideje alatt.

Azok, akik a vizsgálat két vagy több éve alatt mérsékelt vagy erős alkoholfogyasztók voltak, körülbelül 20%-kal nagyobb valószínűséggel kaptak sztrókot, mint azok, akik keveset ittak vagy nem fogyasztottak alkoholt. Könnyű ivóknak azok számítottak, akik hetente kevesebb mint 105 grammot, azaz kevesebb mint 4,5 dl-t ittak naponta.

A mérsékelt vagy erős alkoholfogyasztás éveinek számával nőtt a sztrók kockázata is. A két éve mérsékelten vagy erősen ivóknál 19%-kal, a három éve ivóknál 22%-kal, a négy éve ivóknál pedig 23%-kal nőtt a kockázat. Ezek az eredmények azt követően születtek, hogy a kutatók figyelembe vették a sztrók kockázatát befolyásoló egyéb tényezőket, mint például a magas vérnyomást, a dohányzást és a testtömegindexet.

Az összefüggés főleg a vérzéses sztrók, vagyis az agyvérzés okozta sztrók fokozott kockázatának volt köszönhető. Bármelyik típusú sztrók esetében a négy évig mérsékelten vagy erősen ivó embereknél a sztrók aránya 0,51 volt 1000 személyévre vetítve, míg a három évig ivóknál 0,48, a két évig ivóknál 0,43, az egy évig ivóknál 0,37, a semennyi évig ivóknál pedig 0,31 volt. A személyévek a vizsgálatban részt vevő személyek számát és az egyes személyek által a vizsgálatban eltöltött időt jelentik.

Mivel a sztrók általános terhének több mint 90%-a a potenciálisan módosítható kockázati tényezőknek tulajdonítható, beleértve az alkoholfogyasztást is, és mivel a sztrók a fiatal felnőttek körében mind egyénileg, mind társadalmilag hatással van, miután korlátozza tevékenységüket a legproduktívabb éveikben, az alkoholfogyasztás csökkentését kell hangsúlyozni a nagy alkoholfogyasztási szokásokkal rendelkező fiatal felnőtteknél a stroke megelőzésére irányuló bármely stratégia részeként, magyarázta Choi.

A vizsgálat korlátai közé tartozott, hogy csak koreai résztvevői voltak, így az eredmények nem feltétlenül érvényesek más fajú és etnikumú emberekre is. Emellett a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki az alkoholfogyasztásukkal kapcsolatban, így előfordulhat, hogy nem emlékeztek helyesen.

Nyitókép: Shutterstock