Amerikai focit játszó játékosok összeütköznek és elesnek

Még évekkel később is lehetnek tünetei az enyhe agyrázkódásnak

Sok embert ér agyrázkódás élete során, melynek még az enyhébb változata is hosszú távú egészségügyi hatásokat okozhat.

Egy új-zélandi kutatócsoport új tanulmánya szerint az enyhe agyrázkódást átélt felnőttek akár nyolc évvel később is több folyamatos tünetről, depresszióról és munkával kapcsolatos problémáról számoltak be, mint azok, akiknek soha nem volt.

Ez nem jelenti azt, hogy minden embernek, aki agyrázkódást, más néven enyhe traumás agysérülést (TBI) szenved el, folyamatos tünetei lesznek, azonban rávilágít arra, hogy az agyrázkódás valóban megváltoztathatja az életét azoknak az embereknek, akik nem gyógyulnak meg néhány hét alatt, áll a ScienceAlert cikkében.

„Becslések szerint évente több mint 10 millió ember szenved el TBI-t, és ezek 70-95 százaléka enyhe agyrázkódásnak minősül. A TBI-nek széles körű hatásai vannak, és míg a közepes és súlyos TBI hatásai jól dokumentáltak, az enyhe TBI hosszú távú következményeiről sokkal kevesebbet tudunk. Az enyhe TBI-ben szenvedő résztvevők több mint egyharmada (36 százalék, n = 54) arról számolt be, hogy úgy gondolja, még mindig hatással van rá a 8 évvel ezelőtti agysérülés”

– írják új tanulmányukban a Nicola Starkey, a Waikato Egyetem pszichológus kutatója által vezetett kutatók.

Agyrázkódás bármikor bekövetkezhet, amikor a fejünk valaminek, például a kormánykeréknek, a térdnek vagy a talajnak ütközik, vagy akár akkor is, amikor a testünk gyorsan irányt változtat. De nem az ütközés okozza a károsodást: a hirtelen, szélsőséges mozgásváltozásokból származó erők hatnak az agyszövetre, megnyújtva az axonoknak nevezett idegsejtek végeit. Ez számtalan tünetet okozhat, például eszméletvesztést, fejfájást, hányingert, homályos látást és hangulatváltozást.

A kutatók a BIONIC tanumányon keresztül találtak résztvevőket, amely az új-zélandi Hamilton és Waikato összes TBI-esetet megvizsgálta 2010 és 2011 között.

Bár a csapat 1298 enyhe TBI-ben szenvedő embert azonosított, végül 346-an töltötték ki az eredeti felmérést, és 151-en a nyolc évvel későbbi utóvizsgálatot. A csapat ezután ezt a 151 embert ugyanannyi kontrollszemélyhez párosította, akiknek soha nem volt agyrázkódása.

Nem meglepő módon azok, akiknek már volt agyrázkódásuk, több problémáról számoltak be. Ami azonban érdekes, az, hogy ezek a tünetek milyen sokáig fennmaradhatnak: a résztvevők egyharmada úgy vélte, hogy az agyrázkódás még nyolc évvel később is hatással van rá. Ezek a hosszú távú tünetek sem voltak enyhék, a kérdőívek szerint egyeseknél PTSD vagy szorongás, munkahelyi problémák és agyrázkódást követő szindróma is előfordult.

A legrosszabb eredmények a nőknél jelentkeztek, különösen azoknál, akiknek többszörös agyrázkódásuk volt.

„Az enyhe TBI csoport szignifikánsan nagyobb mértékű agyrázkódás utáni tünetekről számolt be a TBI nélküli csoporthoz képest. Az enyhe TBI-vel rendelkező nők kétszer nagyobb valószínűséggel lépték túl a poszt-agyarázkódás és PTSD tünetek klinikai határértékeit a többi csoporthoz képest, és arról számoltak be, hogy egészségi állapotuk volt a legnagyobb hatással az idővel összefüggő munkaigényekre”

– írta a csoport a tanulmányban.

„Az ismétlődő enyhe TBI-ben szenvedő nők kétszer akkora arányban lépték túl a poszt-agyrázkódás, szorongásos és PTSD tünetek klinikai határértékeit, összehasonlítva az ismétlődő TBI-ben szenvedő férfiakkal vagy az egyszeri TBI-vel rendelkező nőkkel".

A kutatók szerint a jobb sérüléskezelés és az esetlegesen felmerülő mentális egészségügyi problémák kezelése segíthet csökkenteni ezeket a hosszú távú következményeket.

Nyitókép: Shutterstock