Egy lány tárt karokkal áll egy vízparton

Ez a személyiségjegy garantálhatja az erős immunrendszert

Vitaminok, megfelelő étkezés és testmozgás. Ezek mindegyike táplálja a szervezet egészségét, ám vannak olyan alapvető tényezők is, melyek szintén szerepet játszanak ebben. Mint kiderült, van egy személyiségjegy, mely elősegíti, hogy immunrendszerünk mindig erős legyen.


Az extrovertált és az introvertált emberek a skála két végletét képezik. Míg az első inkább a társas kapcsolatok megélésében és az aktivitásban látja örömét, addig a második sokkal visszahúzódóbb, az élet szépségét pedig legtöbbször személyes gondolatain keresztül, egyedül találja meg.

Egy kutatócsoport eredményei bebizonyították, hogy az extrovertált személyiség alacsonyabb interleukin-6-szinttel társul, ami egy gyulladást előidéző vegyi anyag az emberi szervezetben. Amennyiben egy személyben túl sok van ebből, akkor az immunrendszere rongálódhat, így jobban ki van téve a különböző betegségeknek.

A szakértők egy 100 fő részvételével készített kutatásra támaszkodtak az adatok kinyeréséhez. Az alanyok interleukin-6-szintjét hasonlították össze az alapján, hogy az illetők az öt fő személyiségvonás közül melyikre hány pontot kaptak. Ezek a vonások az élményekre való nyitottság, az extraverzió, a neuroticizmus, az elfogadóság és a lelkiismeretesség — olvashatjuk a PsyBlog cikkében.

Egy bar\u00e1ti t\u00e1rsas\u00e1g egy domb tetej\u00e9n t\u00e1ncol

Fotó: Unsplash/Helena Lopes

„Tanulmányunk megtette azt a fontos első lépést, hogy erős összefüggést talált az extroverzió egy része és egy specifikus, stresszel kapcsolatos, gyulladásos kémiai anyag között"

— mondta Dr. Benjamin Chapman, a tanulmány első számú szerzője.

Az extrovertáltság jellemzői közül a szakértők szerint az életre való nyitottság volt az, ami leginkább hozzájárult az egészséghez a vizsgált szempontok alapján. Azt viszont továbbra sem lehet tudni, hogy a személyiségjegy befolyásolja-e a gyulladás mértékét, vagy magának a gyulladásnak van-e ekkora módosító hatása.

További kutatások szükségesek a témakörön belül, viszont ez a tanulmány fontos lehet a jövőbeli pszichológia kezelések szempontjából, valamint az egészségügy számos területén.

Nyitókép: Unsplash/Ryan Moreno