Koronavírus elleni intranazális oltóspray-t a kezeiben tartó orvosi kéz

Kína jóváhagyta a világ első belélegezhető COVID-19 vakcináját

A kínai gyógyszerhatóságok jóváhagyták a világ első belélegezhető COVID-19 vakcináját, mely hétfőn hét százalékkal növelte a Tianjinban működő CanSino Biologics gyártócég részvényeinek árfolyamát.

A Kínában a gyógyászati eszközök minőségét, és a belföldi forgalmazásukra engedélyt adó National Medical Product Administration (NMPA) nevű szervezet zöld utat adott a vakcinának a sürgősségi, emlékeztetőként való használatra –közölte a vállalat a hongkongi tőzsdéhez vasárnap eljuttatott közleményében.

A bejelentést követően a vállalat részvényei hétfő reggel 14 százalékkal emelkedtek, majd 7,1 százalékkal nyitóértékük felett zártak, számol be róla a Medical Xpress.

A tű nélküli oltóanyagot – amely könnyebben tárolható és beadható, mint az intramuszkuláris, vagyis izomba adott oltások – egy porlasztón keresztül fogják beadni, közölte a vállalat.

„A jóváhagyás pozitív hatással lesz a vállalat teljesítményére, ha a vakcinát később az érintett kormányzati szervek megvásárolják és használják” – tette hozzá a közlemény. A vállalat nem közölt részleteket arról, hogy az adenovírussal fertőzött vakcina mikor válik elérhetővé a nyilvánosság számára.

Az új vakcina hatékonyságáról nem állnak rendelkezésre nyilvánosan elérhető, ellenőrzött vagy szakmailag lektorált adatok. A tudósok több országban, köztük Kubában, Kanadában és az Egyesült Államokban is kísérleteznek belélegezhető COVID-19 vakcinával.

Kína 2020 óta eddig nyolc másik, helyben gyártott injekciós vakcinát hagyott jóvá. Az ország gyógyszerügyi hatósága azonban még nem adott zöld utat egyetlen külföldi vakcinának sem, köztük a Pfizer/BioNTech vagy a Moderna által gyártott mRNS-oltásoknak, amelyek más típusú vakcinákhoz képest jobb hatásfokkal rendelkeznek.

Kína az egyetlen nagy gazdaság, amely ragaszkodik a zéró COVID-politikához, ami megzavarja az utazást és a vállalkozásokat.

A tisztviselőkre országszerte nyomás nehezedik, hogy a jövő hónapban tartandó kulcsfontosságú politikai találkozó előtt megfékezzék a helyi víruskitöréseket.

A több mint 18 millió lakosú Sencsen déli technológiai központja szombaton hétvégi zárlatot rendelt el a város legtöbb részén, míg a délnyugati nagyvárosban, Csengtuban több mint 21 millió emberen hétfőtől szerdáig tömeges vizsgálatokat végeznek.

Kína több mint 3,4 milliárd COVID-oltást adott be – közölte hétfőn a Nemzeti Egészségügyi Bizottság anélkül, hogy részleteket közölt volna a lakosság beoltott százalékos arányáról.

Nyitókép: Shutterstock