Álmodozó nő kávézás közben

Ebben segít az álmodozás az agynak

Az elmebolyongás elhallgattatja az agyzajt, hogy az agykéreg meghallja a hippokampuszt, mely további előnyökkel jár.

Az álmodozás idegtudományával foglalkozó közelmúltbeli tanulmányukhoz norvég tudósok egy úgynevezett optogenetikát és más korszerű technikákat alkalmaztak, hogy egerek agyi aktivitását vizsgálják a „csendes ébrenlét” időszakaiban, amelyek tükrözik az emberek elméjében való gondolatvándorlást.

A norvég idegtudós csapat a Cell Reports című szakfolyóiratban nemrég publikált eredményei a gondolatvándorlás sejttípus-specifikus agyi mechanikájáról az in vivo egérvizsgálat során azt találta, hogy a thalamocorticalis áramkörök specifikus sejtjei, amelyek a testből a thalamuson keresztül érzékszervi jeleket küldenek az agykéregbe, rövid időre elnémulnak néhány másodperccel azelőtt, hogy a hippokampuszból halvány lassú hullámú emlékhullámok (SWR) indulnának ki.

A kutatás azt sugallja, hogy álmodozás közben a hippokampuszból lassú hullámú hullámok formájában halvány memória-suttogások érkeznek az agykéregbe, és az agy pillanatnyi csendje megkönnyíti az agykéreg számára, hogy „hallja” ezeket az SWR-rel (állóhullám-arány) kapcsolatos jeleket, írja a Psychology Today.

Az álmodozás elcsendesíti az agyi zajt és megkönnyíti a hippokampusz számára a hallást

„Valójában egy nap több ezer alkalommal álmodozunk rövid pillanatokról, gyakran csak néhány másodperc erejéig. Amikor ébren vagyunk, de kikapcsolunk – talán álmodozunk – kevésbé vagyunk tudatában a körülöttünk zajló eseményeknek. Kutatásunk azt mutatja, hogy ez jó okkal történik. Az agyunk ugyanis ehelyett az emlékek hallgatásával van elfoglalva”

– fogalmazott Anna Chambers, a tanulmány első szerzője sajtóközleményben.

„Alvás közben, a „csendes ébrenlétnek” nevezett állapotban általában kevésbé vagyunk tudatában annak, hogy mi történik körülöttünk. Álmodozhatunk vagy hagyhatjuk, hogy az elménk elkalandozzon. Amikor ebben az állapotban találjuk magunkat, a hippokampusz elektromos impulzusokat küld, amelyek különböző emlékeket kódolnak”

– magyarázta Koen Vervaeke, a tanulmány vezető szerzője.

Az elme vándorlása segíthet a különböző agyi régióknak a hosszú távú emlékek tárolásában

Ez a kutatás azt sugallja, hogy az unalom és a nem maximális odafigyelés a monoton feladatra fogékonyabbá teszi az agyat a halvány vagy távoli emlékek iránt, amelyek egyébként észrevétlenek maradnának. Ezek az eredmények arra vonatkozóan is új támpontokat adnak, hogy az elmevándorlás miért kedvez a képzelőerőnek és a kreativitásnak.

A csendes ébrenlét időszakai – amikor az elme elkalandozik, és az agyi zajok elnémulnak – távoli emlékeket hozhatnak felszínre, és javíthatják a megismerést. Álmodozás nélkül a hippokampusz mélyén eltemetett emlékek talán soha nem bukkannak fel a tudatos tudatosságban, és elveszhetnek a sűrűjében.

„Csendes ébrenlét alatt a hippokampusz csak gyenge üzeneteket küld a múltbeli emlékekről az agy többi részének. [Az agykéreg] nyugodtabbá válik, így jobban hallja, mit próbál mondani a hippokampusz”

– magyarázta Christoffer Nerland Berge társszerző.

Ahelyett, hogy minden apró részletre odafigyelnénk, és mindig hiperfókuszáltak lennénk, ez a kutatás azt sugallja, hogy az elménk elkalandozásának és a „távolságnak” eddig ismeretlen előnyei vannak.

Az új eredmények alapján úgy gondoljuk, hogy szükségünk lehet az unatkozásra, és ez jót tesz az emlékek formálásához

– tette hozzá Vervaeke.

Nyitókép: Shutterstock