Barna hajú nő megajándékozza az anyukáját

A legjobb ajándékötletek édesanyáknak

Olyan nehéz feladat kifejezni azt, ami szavakkal aligha körülírható. Hogyan mutatható ki a legjobban az édesanya iránt érzett végtelen, felülmúlhatatlan szeretet? Ami erősebb az idő vasfogánál, ami minden vihart túlvészel, ami fáklyaként világít a legnagyobb sötétségben? Nos, a tettek a legbeszédesebbek. S igen, éppen ezért a szeretet által inspirált ajándékozás is jó ötlet.


A szándék a lényeg?

Igen, igazság szerint minden egyes ajándékozás célba ér, mert a szándék a fontos. A mozgatórugó. Jelen esetben a szeretet kifejeződése. Viszont azért az is érthető, ha ennyivel nem akarod beérni és a maximumra törekszel. Ezért annyira jó ötlet a gravírozott karkötő. Nem lehet vele mellényúlni! Na jó, egy esetben igen, ha a méretet elnézed, de azért ennek könnyű utánajárni. Ha pedig megvan az ideális csukló körfogat, akkor minden adott az eredményességhez. Hiszen az egyediségről az ékszer maga gondoskodik a gravírozásnak köszönhetően.

Az persze már egy fejtörést okozó lényeges részlet, hogy mi az a felirat, ami végül az ékszer különlegességét adja? Édesanyámnak? Örökké szerető szíved? Esetleg fiad, lányod? A szívem ott dobog, ahol te jársz? Vagy mindig hordozlak magamban? A lelki köldökzsinór sohasem szakadt el? Mi az az üzenet, ami kellően egyedi, ami megismételhetetlen, ami utánozhatatlan? Mi az a szöveg, ami többet mond minden szónál? Lehet, hogy egyetlen szó a befutó, ami csak nektek bír jelentéssel. Egy név, egy helyszín, egy évszám. Olyan sok minden rendelkezhet rejtett tartalommal. Ennek a kitalálása rád vár! Érdemes időt szentelned erre, mert a siker mértéke attól is függ, hogy mennyire telitalálatos az ékszeren keresztül közölt üzenet. Az öröm így is, úgy is borítékolható, mert édesanyád a törődésedet önmagában ajándékként éli majd meg!

wrapped gift boxPhoto by Ekaterina Shevchenko on Unsplash

A különlegesség visszafogottsággal is kifejezhető?

Igen, egyáltalán nem elvárás az extravagancia. A lényeg, hogy édesanyád stílusával harmonizáljon mindaz, amit az egyedi karkötő megjelenésében képvisel. Ha ez a visszafogottság, akkor azt, ha meg mondjuk a vagányság, akkor természetesen azt!

Nyitókép: Shutterstock