A Moulin Rouge

A Moulin Rouge rajongói számára van egy kihagyhatatlan lehetőségünk

A közeljövőben a párizsi Moulin Rouge megnyitja kapuit néhány szerencsés rajongó előtt, akik egy éjszaka erejéig a filmben érezhetik magukat a legendás szélmalomban kialakított szobában, az esemény folyamán pedig karneválszerű programokon vehetnek részt.


Az Airbnb jóvoltából a 2001-es film névadó helyszíne, a Moulin Rouge a piros szélmalomban vendégül lát majd néhány szerencsés jelentkezőt. A Montmatre bájos kerületében található történelmi épület nem csak a filmnek köszönhetően népszerű, hiszen 1889-ben építették és élénk partik helyszínéül szolgált már abban az időszakban is. A ház olyan művészek menedékhelyéül és inspirációijául szolgált, mint Renoir és Toulouse-Lautrec.

Az 1915-ös pusztító tűzvész után a házat újjáépítették, majd a 20. század folyamán táncklubbokat és kabarékat tartottak benne. A Féerie című revüműsor számára már 1999 óta nyújt helyszínt, melynek megtekintése szintén a ritka alkalom egyik fő programja. A malomban kialakított budoárban egy olyan szobát rendeztek be a szervezők, melyet még ezelőtt soha nem nyitottak meg a nagyközönség számára.

A program szerint a rejtekhely ajtaját Claudine Van Den Bergh, a Moulin Rouge vezető táncosa nyitja meg, majd a tetőteraszon felszolgált aperitif kíséretében köszönti a vendégeket. Vacsoraként egy háromfogásos menüt szolgálnak fel, melyet a rezidens séf, Arnaud Demerville készít. A hálószobaként szolgáló termet egy történész segítségével alakították ki úgy, hogy a századforduló fényűzését tükrözze.

A Moulin Rouge sz\u00e9lmalm\u00e1ban kialak\u00edtott szoba

Fotó: Profimedia

A századforduló kora a francia kultúra és művészet virágzásának időszaka volt, és nincs olyan nevezetesség, amely jobban fémjelezné ezt a korszakot, mint a Moulin Rouge"

— olvashatjuk az Artnet News cikkében.

A lehetőség nagyon exkluzív lesz, hiszen csak három éjszakára hirdették meg a szoba kiadását, mindegyik alkalomra két fő részére. Június 13-án, 20-án és 27-én látogathatnak el oda a szerencsések, jelentkezni pedig május 17-től lehetséges.