Ökölbe szorított női kéz

No komment helyett Nő komment

Társszerzőnk, László Nicole egy roppant izgalmas, új kaland kulisszái mögé kalauzol el minket legújabb írásával. Bloggerünket ugyanis az a kiváló megtiszteltetés érte, hogy a Nő komment műsorában vendégszereplőként fogadták, így bepillantást nyerhetünk irományán keresztül a műsor működésébe.


Régi faktum, hogy minden nőnek legalább két barátnőre van szüksége: az egyik akiVEL, a másik akiRŐL beszélget. A történelem vérzivataros századai során, jobbára híján a pszichékémlelő kanapéknak pedig már az is kiderült, hogy a női csacsogás, a problémák ilyetén való kibeszélése mennyit könnyít az ember lelkén. A fonóban összeverődve mindenki megoszthatta a többiekkel, ha házsártos az anyós, rakoncátlan a gyerek vagy iszákos a férj. Megnyugodva láthatta, hogy nincs egyedül a problémájával, sőt, és a vakok közt a félszemű a király-alapvetéssel a tarsolyában máris boldogabban ment haza.

A közelmúlt és jelen eseményeinek nem túl vidám fényében egyre gyakrabban merült fel, hogy mennyivel könnyebb lenne az életünk női vezetőkkel az országok élén, mert talán jónéhány ország duzzogva nem beszélne egymással valamely régi, csip-csup sérelem kapcsán, de harcok bizonyosan nem lennének, mert egyetlen nő sem küldené csatába a saját vagy mások gyerekét tudván tudva, hogy teljesen mindegy, hogy a lövészárok melyik oldalán áll, de minden egyes katonát rettegve vár haza egy kezeit tördelő anya. Engem aztán biztosan nem illethet az a vád, hogy kékharisnyás szüfrazsett lennék, még télvíz idején is legfeljebb a fekete csipkés combfix van divatban nálam, de kétségtelen tény, hogy a férfiak döntései is gyakrabban találnának a százas kör közepébe, ha néhanap meghallgatnák a szemfüles, intuitív, emberismeretből doktorált, a szitán is átlátó nőket.

Ezt a mindenhez IS értést lovagolta meg a régebben színpadi, majd egy ideje már tévés formátummá avanzsált, nemrég az RTL2 otthonába költöző Nőcomment! talkshow, aminek #jézusmáriaszentjózsef én is a részét képezem. Fajsúlyosabb és könnyedebb témákat váltogatva igyekszünk kendőzetlen őszinteséggel meghányni-vetni az élet tetriszesen elénk pakolt aktuális gondjait, amiben jellemzően adásonként egy-egy férfivendég van a segítségünkre, egyrészt hogy a másik nem nézőpontja is meghallgattassék, másrészt a rongyosra emlegetett kémia miatt, hiszen lássuk be, még a széken is macásabban ülünk, ha van egy férfi a közelünkben.

Minden műsor dinamikájának kulcsa a különböző vélemények és karakterek ütköztetése, hiszen bősz egyetértésből talán lesz bólogatós elsétálás a naplementébe, de izgalmas, képernyő elé szegező szórakoztatás bizonyosan nem, ezért tudatosan különböző karaktereket halásztak össze, hogy nagy valószínűséggel otthon mindenki magára ismerhessen valamelyik okfejtésben vagy habitusban. A csapat pillére, az állandó műsorvezetőnő, a médiagolgota állomásait megjárt, búgó hangú, csupa élet, mindörök díva állócsillag. A széken mindig helyet foglal néhány olyan közkedvelt arc, akiknek véleménye a mikrofont megigéző hangja, a világot jelentő deszkák, esetleg a celluloid adta ismertség miatt mindenképp érdeklődésre ad számot. A tagok adásról adásra cserélődnek úgy tűnve, mintha ez a véletlen összesorsolódás játéka lenne, de valójában minden alkalommal, nettó tudatossággal feltűnik egy halk hangú, eltöprengő intellektuális, egy vitális boldogságbomba, egy pikánsan vehemens, egy külső szemlélő civil, úgy is, mint a nép hangja és egy szókimondó szimpatikus buldózer. A különböző személyiségjegyek problémákhoz való hozzáállása is nyilván jócskán különböző, miből fakadóan lesz tépelődő, vészharangot kongató és a kétágú, villás nyelvét vitriolba mártott gúnyossággal közelítő hang, mit hang, egyenesen hangzavar, amiből a karmesterré előléptetett műsorvezetőnek kell harmóniát varázsolni, ami persze nem könnyű, mert néha még mikroportok nélkül, az utolsó reflektorok kihunyása után jóval is vehemensen mondjuk a magunkét az öltözőben.

Minden műsor utolsó fejezetét egy pszichiáternő párterápiás és életvezetési tanácsai zárják, akinek tipikus párkapcsolati helyzeteket bemutató videóiban sajnos gyakran magunkra ismerhetünk. Semmi baj! Legfeljebb nem valljuk be. Járulékosan rólam is kiderült, hogy cseppet sem vagyok empatikus, legalábbis a szónak abban a buksisimis, pátyolgatós értelmében, ahogy használni illik. Számomra nem az az empátia, ha a padlón levő mellé fekszem mantrahangon durozsolva, hogy #semmibajsemmibaj, hanem ha biztos kézzel felrántom a földről.

A jelen és a közeljövő bizonyosan egy buktatókkal dúsan aláaknázott periódus lesz, de bármennyi problémát is sodor elénk a sorsunk, élni még mindig eléggé népszerű, úgyhogy halántéktól sarokig érő dacos optimizmussal készüljünk a legrosszabbra, de reméljük a legjobbat ki-, meg- és átbeszélve az összes nyűgünket és nyavalyánkat, akár velünk vasárnap esténként. Legyünk makacs túlélők és mosolyogjunk együtt az RTL2 portásának szél szárnyán utánunk sodort utolsó dünnyögő szavain, ahogy a zajosan távozó kompániánk után nézett: nők…egyfajta etika érdekli őket: a kozmetika.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Shutterstock