three green leafed plants

Egy fontos lépés, amit semmiképp se hagyj ki viráglocsoláskor

Hiába idilliek elvileg a körülményei egy növénynek, stimmel a fény, stimmel a vízmennyiség, valami miatt mégis kókadozik szegény. Van azonban egy lépés, amit a legtöbben kihagynak locsoláskor, pedig csodát ér, és a növényünk túlélésének a záloga lehet – mutatjuk is!


Egyre többen érezzük azt, hogy jó érzéssel tölt el, ha élő növényekkel népesítjük be, mi több, kutatások bizonyították azt is, hogy pozitív hatással vannak a mentális egészségünkre is, néhány fajta pedig még a jobb alvásban is segít. Elvileg nem igényelnek más, csak hogy locsoljuk őket, de sajnos a gyakorlatban ez nem mindig ilyen egyszerű, vannak, akik úgy érzik, nincs szerencséjük a növénytartásban, és sorra gyilkolják szegény leveleseket.

Segítünk, hogy nevelj szép és erős növényeket!
Zseniális locsolási trükk, amivel megelőzzük a túlöntözést
Így fog évekig virágozni az orchideánk
Szívós és látványos beltéri fafajták
A három leggyakoribb ok, ami miatt meghalnak a növényeink

Mi a megoldás?

A virágaink földje, főleg, ha már régebben ültettük át, hajlamos összetömörülni és szinte sziklaszilárddá válni, így a benne lévő gyökerek nehezen jutnak oxigénhez, tápanyagokhoz és vízhez is. Ennek egyik látványos jele az is, ha a cserépben lévő föld elválik a cserép oldalától. Épp ezért nagyon fontos, hogy locsolás előtt egy kicsit levegőztessük meg a földet, ezzel azonnal növelhetjük a növényeink vitalitását. Nem kell hozzá más, csak egy evőpálcika vagy akár egy fakanál nyele, de egy ceruzától sem fognak megsértődni fotoszintetizáló barátaink. Néhány hetente locsolás előtt szúrjuk be kb. félig a cserépben lévő földbe, majd húzzuk ki, és ismételjük meg ezt még pár másik helyen is ugyanannak a növénynek a földjében. Ezzel a természet munkáját imitáljuk: kint ugyanis a földben lévő giliszták, bogarak és lárvák mozgása szellőzteti és mozgatja át a talajt, amitől szó szerint fellélegeznek a növények gyökerei.

Egy kis videós segítség a vizuális típusoknak:

Nem bántjuk ezzel a gyökereket?

De, előfordulhat, hogy itt-ott megsértünk néhány gyökeret a procedúra során, ám még ezzel együtt is több nyer vele a növényünk. Legtöbb esetben meg se kottyan nekik ez az apró sérülés, melyek gyorsan begyógyulnak, a nem megfelelő szellőzés sokkal nagyobb károkat tud okozni.


Nyitókép: Daniel Öberg/Unsplash