Zafírszemek, illusztráció

Egy hátsó udvaron találták meg a világ legnagyobb zafírcsoportját

Egy Srí Lanka -i férfi véletlenül feltárta a világ legnagyobb csillagzafírcsoportját, miközben felújította ratnapurai otthonát.


A harmadik generációs drágakő-kereskedő a BBC-nek elmondta, hogy a ritkaságot a munkások fedezték fel, akik kutakat ástak az udvarán. A zafírcsoportról, melyet azóta Serendipity Sapphire-nek neveztek el, kiderült, hogy 2,5 millió karátos, vagyis nagyjából fél tonnát nyom és 100 millió dollárt (30 milliárd forint) érhet a nemzetközi piacon.

„Ez egy különleges zafírpéldány, valószínűleg a legnagyobb a világon. Tekintettel a méretére és értékére, úgy gondoljuk, hogy magángyűjtőket vagy múzeumokat érdekelhet"

– mondta Thilak Weerasinghe, a Srí Lanka -i Nemzeti Drágakő- és Ékszerhatósági Hatóság elnöke.

A Ratnapura szingaléz nyelven a „drágakövek városát" jelenti, Srí Lanka pedig maga is értékes drágakövek szállítója, tavaly mintegy fél milliárd dollárt keresett a kövek exportjával. Ez azonban nem teszi kevésbé különlegessé a Serendipity Sapphire felfedezését. A szakértők úgy vélik, hogy a finom, halványkék árnyalatú óriási fürt mintegy 400 millió évvel ezelőtt alakult ki.