Ezért jönnek a legjobb ötleteid zuhanyzás közben

A titok a jelek szerint abban rejlik, hogy az adott feladat nem igazán gondolkodás nélküli. Egy mérsékelt szintű elkötelezettségre van szükség, állapítja meg Irving Caitlin Millsszel, a Minnesotai Egyetem pszichológia professzorával és másokkal közösen írt, a Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts című folyóiratban nemrég publikált tanulmánya.

„Tegyük fel, hogy elakadtál egy problémán. Mit teszel? Valószínűleg nem valami agyzsibbasztóan unalmasat, mint például a festék száradását nézni. Ehelyett csinálsz valamit, amivel lefoglalod magad, például sétálsz, kertészkedsz vagy zuhanyozol. Mindezek a tevékenységek mérsékelten lekötnek”

– mondja Irving a Medical Xpressnek.

A tanulmány megerősíti ezt az anekdotikus bizonyítékot, Irving kísérleti modelljével példázva azt.

Mi tehát a bizonyíték? Ne hagyjuk, hogy az elménk elkalandozzon. Ehhez egy kis előkészítésre van szükség.

Rossz irányba kalandozik az elménk

A Psychological Science című folyóiratban egy évtizeddel ezelőtt közzétett kutatás megerősíteni látszott azt, amit sokan gyanítottak. Amikor egy „igénytelen” feladatot végzünk, az agyunk hajlamos elkalandozni, ennek következtében pedig a kreativitás hajlamos áramlani.

„A 2012-ben, Benjamin Baird és munkatársai által készített Inspired By Distraction kutatás valósággal felrobbant, mind a tudományban, mind a médiában és a nép képzeletében, amely szerint az elme vándorlása látszólag jótékonyan hat a kreativitásra és a kreatív inkubációra”

– mondta Irving.

Ezek a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy találjanak ki kreatív alternatív felhasználási módokat mindennapi tárgyakra – például egy téglára – egy „inkubációs időszakot” követően, amely különböző szintű mentális igénybevételt jelentő feladatokat tartalmazott. A vizsgálat azt mutatta, hogy minél alacsonyabb volt az igénybevétel, annál magasabb pontszámot értek el a résztvevők a kreativitás tesztjén.

„Összehasonlítva az igényes feladattal való foglalkozással, a pihenéssel vagy a szünet nélkülivel az inkubációs időszak alatt egy igénytelen feladattal való foglalkozás jelentős teljesítményjavulást eredményezett a korábban felmerült problémákkal szemben”

– írták a tanulmány szerzői.

Az utánkövetési vizsgálatok azonban ellentmondásos eredményeket hoztak. Egyes tanulmányok kapcsolatot találtak az elmék elkalandozása és a kreativitás között, többek között fizikusok és írók körében. Más tanulmányok viszont nem tudták megismételni az eredeti, nagy sajtóvisszhangot kiváltó eredményt. Irvingnek van egy elmélete arra vonatkozóan, hogy miért.

„Nem igazán az elkalandozást mérték. Azt mérték, hogy a résztvevők mennyire voltak szórakozottak”

– mondta.

Irving szerint a tanulmány és a hozzá hasonló kutatások másik problémája az, hogy a résztvevőknek sokféle, laboratórium-barát feladatot kellett elvégezniük. Lehet, hogy ezek megterhelik az elmét, de a való világba nem jól átültethetők.

„A tipikus feladatot, amelyet az elmekutatásban használnak, úgy hívják, hogy Sustained Attention Response Test. Ez a teszt azt jelenti, hogy például egy sor számjegyet kell látnunk, 1-től 9-ig, és nem kattintunk, amikor meglátunk egy 3-ast. Ez a tipikus gondolatvándorlási vizsgálat. Egyszerűen nem hasonlítanak semmihez, ami az emberek mindennapi életében előfordul”

– magyarázta.

Ez azért fontos, mert a zuhanyhatás valószínűleg attól függ, hogy milyen környezetben tartózkodunk.

„Az elmevándorlás segíthet bizonyos kontextusokban, mint például egy séta, de másokban nem, mint például egy unalmas pszichológiai feladat.”

Ennek az elméletnek a tesztelésére Irving és Mills, valamint kutatótársaik arra kérték a New Hampshire-i Egyetemen végzett vizsgálat résztvevőit, hogy találjanak ki alternatív felhasználási lehetőségeket akár egy téglára, akár egy gemkapocsra. A kutatók ezután két csoportra osztották a résztvevőket, hogy különböző háromperces videókat nézzenek meg, amelyek a résztvevők új kreatív ötleteinek inkubációs modelljeként szolgáltak.

Az egyik csoport egy „unalmas” videót nézett meg, amelyben két férfi hajtogatta a szennyest, míg a másik csoport egy „közepesen izgalmas” videót látott, egy jelenetet az 1989-es Harry és Sally című filmből, melyben Meg Ryan karaktere egy zsúfolt étteremben ülve bemutatja, hogyan kell meggyőzően színlelni az orgazmust.

„Igazából nem arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik videó segít kreatívabbnak lenni. A kérdés az volt, hogy az unalmas és a lebilincselő feladatok során hogyan függ össze az elmék elkalandozása a kreativitással. Azért használtunk videót, mert Caitlin nagyon is részt vesz ebben a pszichológián belüli mozgalomban, hogy naturalisztikus feladatokat használjunk”

– mondta Irving, vagyis olyan dolgokat, amelyeket az emberek a való életben is csinálhatnak.

A videókat követően a résztvevőket arra kérték, hogy gyorsan ugorjanak vissza a korábban kiadott hipotetikus tégla vagy gemkapocs alternatív felhasználási módjainak felsorolásához, a videók megtekintése közben kialakult ötletekből kiindulva.

A résztvevők arról is beszámoltak, hogy a videók alatt mennyire elkalandozott az elméjük – azaz szabadon váltottak témáról témára.

A kutatók azt találták, hogy az elmék vándorlása segít, de csak néha. Konkrétan, az elmék vándorlása nagyobb számú ötlethez vezetett, de csak akkor, amikor a résztvevők az izgalmas videót nézték, nem pedig az unalmasat. Más szóval, az izgalmas videó alatt pozitív korreláció volt az elmebolyongás és a kreatív ötletek mennyisége között. Az elme vándorlása kreatívabbá tette a résztvevőket.

Az eredmények egy olyan modell alapját képezik, amelyet mostantól más típusú valós feladatokon lehet alkalmazni annak bemutatására, hogy azok hogyan hívhatnak fel nagyobb kreatív inspirációra.

Bár a kutatók érthető okokból talán soha nem fogják tanulmányozni a zuhanyzást önmagában, elmondásuk szerint a videónézésből kiindulva tovább kívánják skálázni a kutatást. Egyik jövőbeli projektjük például a virtuális valóságot fogja használni arra, hogy az elmék vándorlását reális kontextusban, például egy városi utcán való sétálás során tanulmányozzák.

Nyitókép: Shutterstock