Közösségi evés

Ne csak arra figyeljünk, mit eszünk, hanem arra is, hogyan!

Nemcsak az van ránk hatással, mit eszünk, hanem hogyan tesszük azt.

Több tanulmány szerint is a közös étkezés a boldogság receptje, mivel a vacsoraasztal körüli összejövetel összeköt bennünket, ez pedig elősegíti a kötődés kialakulását, írja a vince.hu.

Sőt, a social dinind, vagyis a közösségi étkezés csökkenti annak valószínűségét, hogy a gyerekek túlsúlyosak vagy elhízottak lesznek. Ezenfelül csak így tudják megtanulni, hogyan kell megfelelően étkezni és viselkedni az asztalnál. Az Oxfordi Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy azok az emberek, akik gyakrabban esznek együtt, boldogabbnak érzik magukat és elégedettebbek az életükkel, illetve többet foglalkoznak a helyi közösségükkel, és több barátjuk is van.

De hogyan hozzuk ki a legtöbbet a közösségi evésből?

1. Minőség vs. mennyiség 

Bár nem a gyakoriság a fontos, próbáljunk meg hetente egyszer vagy kétszer együtt enni másokkal. Szintén fontos, hogy rugalmasak legyünk, különösen a kamaszoknál, akik nem tudnak jól kommunikálni, ha az asztalhoz kényszerítik őket.

2. Tegyük különleges alkalommá az étkezést

Tartsunk vasárnapi közös ebédet, vagy jelöljünk ki egy napot minden héten, amikor pizza estet szervezünk a családdal vagy a barátokkal. A mindennapokban is hangulatosabbá tehetjük a közös időtöltést, készítsünk közösen vacsorát a párunkkal, a családdal vagy a lakótársunkkal.

3. Tegyük el az elektromos ezsközöket

Számos tanulmány megállapította, hogy összefüggés van a telefon asztalnál történő használata, valamint az egészségtelen táplálkozási szokások és az elhízás fokozott kockázata között. Ennek az egyik oka az lehet, hogy nem vesszük észre, ha tele vagy, mert a képernyő elvonja a figyelmedet.

Egy másik elmélet szerint a gyerekek nem tanulnak meg egészséges étkezési szokásokat, ha szüleik folyamatosan telefonoznak étkezés közben.

4. Reális célok

Nem minden családnak van lehetősége a konyhaasztal körül otthon főzött egészséges ételeket fogyasztani, így a lehetőségeknek megfelelően próbáljuk kihozni a legtöbbet a közös étkezésből.

Nyitókép: Shutterstock / Pressmaster