Egy ember mezítláb áll egy mérlegen

Az ilyen típusú ételek égetik leghatékonyabban a hasi zsírt​

Közismert tény, hogy bizonyos ételek jobban segítik a fogyást és a hasi zsírégetést, mint mások. Alábbi cikkünkben egy olyan speciális diétáról beszélünk, melynek hatékonyságát egy kutatócsoport tanulmánya bizonyította.


Ahogy az eredményeikből látszik, a magas fehérjetartalmú étrend elősegíti a fogyást és a hasi zsírégetést. Ez azért van, mivel az emberek a fehérje hatására elégedettebbnek érzik magukat az elfogyasztott adagtól, így kevesebbet esznek és csak később éheznek meg újra.

Emellett álmosabbá is tesz, alvás közben pedig szintén lehet fogyni.

A kutatásban összesen 130 túlsúlyos nő vett részt. Feladatuk az volt, hogy tartsák be a kalóriaszegény diéta szabályait. A fél társaság fogyókúrájának azonban több előírásnak is meg kellett felelnie. Nekik magas fehérje- és tejterméktartalmú étrenden kellett élniük.

„Lényegében sovány húsokat és alacsony zsírtartalmú tejet, sajtot, joghurtot stb. helyettesítettünk a táplálékpiramis szerinti étrend néhány magas szénhidráttartalmú élelmiszerével”

— mondta Dr. Ellen Evans, a tanulmány társszerzője.

Egy kis videós ismertető a kutatás hátterében álló tudományról: 

A résztvevők emellett naponta öt adag zöldséget és két-három gyümölcsöt fogyasztottak. A kinyert adatok azt a meglepő eredményt mutatták, hogy az alanyok úgy fogytak, hogy közben nem veszítettek csonttömeget.

Ez azért fontos, mivel sok embert az elhízás és a csontritkulás egyaránt érint. Ráadásul az túlsúly kezelése gyakran rontja a csontok egészségét.

„A magasabb fehérjetartalmú csoportban a csontsűrűség viszonylag stabil maradt, de a hagyományos, magasabb szénhidráttartalmú étrendet követő csoportban a csontok egészsége idővel romlott.
Úgy tűnik, hogy a táplálékfehérje, a tejtermékekből származó kalcium és a tejtermékeket dúsító D-vitamin kombinációja és/vagy kölcsönhatása védi a csontok egészségét a fogyás során"

— olvashatjuk a kutatók szavait a Psy.Blog cikkében.

Nyitókép: Unsplash/i yunmai