Lézeres szőrtelenítés női hónaljon

Ezeket érdemes tudnod, mielőtt lézeres szőrtelenítésbe vágsz

A nyár beköszöntével egyre rövidebb és lengébb ruhák kerülnek elő a szekrényekből, így testünkből is többet mutatunk meg. Égető kérdéssé válik ilyenkor a szőrtelenítés, és egyre többen gondolkodnak el azok végleges búcsúján. Most a lézeres szőrtelenítést mutatjuk be, annak minden előnyével és hátrányával.

A lézeres szőrtelenítés az egyik leghatékonyabb módja a nem kívánt szőrzet eltávolításának. Ennek során egy meghatározott hullámhosszúságú fényt küldünk egy gép segítségével a szőrszálakra, mely a melanint, a szőr színét adó pigmentet célozza meg, olyan mélységben, amely elegendő ahhoz, hogy a szőrhagymára hasson.

A kívánt eredmény, a szőrtelenítés a szőrhagyma termikus sérüléséből ered, amely akkor keletkezik, amikor a fény energiáját az ott található pigment elnyeli.

Fontos, hogy a kezelést megelőzően konzultáljunk szakemberrel, aki meghatározza, hogy a bőrszínünk és bőrtípusunk alapján milyen hullámhosszúságot kell használni. Ha a bőrszínt és a lézer beállításait nem veszik pontosan figyelembe (azaz nem elég célzottan), a bőr megéghet.

A lézeres szőrtelenítés előnyei

A lézer impulzusfényt használ, hogy megcélozza, lebontsa és elpusztítsa a szőrben lévő sötét pigmentet. Ezért működik olyan jól a sötét szőrszálakon. De sajnos ez azt is jelenti, hogy a lézerek a bőrpigmenteket is célba veszik, ami elszíneződést okozhat.

A lézer és az impulzusfény a legsötétebb szőrzetű és világosabb bőrtónusú embereknél működik a legjobban, így a lézeres szőrtelenítés ideális jelöltjei a világos bőrű és sötét hajú kliensek. A szőke hajú betegeknél a lézer viszonylag hatástalan, mivel a szőrhagymában minimális pigment van jelen, amelyet megcélozhat, és a lézer hatásmechanizmusa erre a célpontra támaszkodik. Vannak azonban olyan készülékek, mint a dióda és az Nd-Yag, amelyeket úgy hoztak létre, hogy a világos szőrzetű vagy sötét bőrű emberek számára is eredményesek legyenek.

A mélyebb bőrtónusúak esetében a nem megfelelő típusú gép és lézer használata elszíneződést okozhat. Ha sötét a bőrünk, soha ne tegyük ki magunkat intenzív impulzusfényes (IPL) kezelésnek. A sötétebb bőrűeknél nagyobb a kockázata a nemkívánatos eseményeknek, például a potenciálisan maradandó hiper- vagy hipopigmentációnak.

Ennek oka az, hogy náluk több pigment veszi körül a szőrtüszőt, amelyet a lézer véletlenül eltalálhat és elpusztíthat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a sötétebb bőrtónusú pácienseknél nem lehet lézeres szőrtelenítést végezni, csak még fontosabb, hogy szakképzett bőrgyógyászhoz forduljanak, mert kritikus fontosságú, hogy a szolgáltató a megfelelő lézert válassza ki, és a megfelelő beállításokat használja a kockázat minimalizálása érdekében.

Hogyan készüljünk fel a lézeres szőrtelenítésre?

Miután eldöntöttük, hogy milyen típusú lézer a legjobb a szőrzetünknek és bőrtónusunknak, valószínűleg azt fogják mondani, hogy a kezelések előtt egy, vagy két nappal borotváljuk le a szőrt a kezelni kívánt területen.

A kezelés előtt és után is kerüljük a barnulást és az önbarnító használatát. Lehetséges, hogy a mellékhatások elkerülése érdekében bizonyos gyógyszerek szedését is abba kell hagynunk, ezért fontos, hogy a kezelés előtti konzultációs jelezzük, ha szedünk valamit.

A lézeres szőrtelenítésben használt impulzusfény olyan érzést ad, mintha egy gumiszalag csattanna a bőrödön, bár egyes gépek másképp működnek. Nem minden csípés fáj, és egyes területeken, például az alsó lábszárakon vagy a bokánál, jobban fáj a szőrtelenítés, mint például a combokon.

Mire számíthatunk a kezelés után?

Nincs garancia arra, hogy bármelyik terület teljesen sima és szőrtelen lesz, csak azért, mert teljesítjük a kezelési tervet. Gyakori tévhit, hogy három-öt kezelés után a szőr teljesen eltűnik, és soha többé nem nő ki. Úgy kalkuláljunk, hogy legalább 5-10 kezelésre lesz szükségünk négy-hat hetente, hogy 70-90 százalékos általános csökkenést érjünk el. Minden kezelés után a szőrzet fokozatos csökkenését fogjuk látni: a szőrzet finomabb, világosabb lesz és lassabban fog nőni.

Otthoni vs. bőrgyógyász/kozmetikus által végzett kezelés

Bár nem olyan hatékonyak, az otthoni szőrtelenítő készülékek hosszú utat tettek meg megjelenésük óta. Ezek a készülékek a professzionális kezelésekhez hasonlóan működnek, de alacsonyabb energiaszintet használnak. Használatuk időigényesebb, de segíthetnek, és nagyszerű lehetőség a professzionális kezelések közötti javulás fenntartására.

Az otthoni szőrtelenítő készülékek többsége valójában nem lézert használ, hanem intenzív impulzusfényt (IPL), egy fényalapú technológiát, amely a melanint célozza meg, hogy ismételt kezelések után elpusztítsa a szőrtüszőt. Mivel az IPL széles spektrumú fényt bocsát ki, nem pedig egyetlen hullámhosszt, a legkülönbözőbb bőrtónusúak számára biztonságos.

Lehetséges mellékhatások

Tilos a napozás a kezelés ideje alatt. Ha a lézert olyan testrész fölött használják, ahol nem sokkal előtte napozásnak volt kitéve, túl sok hő éri a bőrt, és égést, hiperpigmentációt (sötét foltok) és hegesedést okozhat. Tehát, bár csábító lehet a napozás, érdemes meggyőződni arról, hogy a barnulás legalább két héttel a kezelés előtt vagy egy héttel utána történik. Emiatt érdemes a kezeléseket ősszel vagy télen elkezdeni, így nyáron már nem kell aggódnunk a napozás miatt.

Emellett érdemes a lézerkezelés előtti este vagy annak napján kerülni az alkoholfogyasztást is. Ha másnaposak vagyunk, az idegrendszerünk gyakran felerősített állapotba kerül, remegést, izzadást, valamint fény-, érintés- és hangérzékenységet tapasztalunk.

(Byrdie)

Nyitókép: Shutterstock