Az Atelier Nomadic mexikói üdülőhelyén található bambuszházak

Ezekbe a mexikói bambuszházakba szívesen elmenekülnénk

Hat bambuszfaházzal bővíti off-grid üdülőhelyét Mexikóban az Atelier Nomadic.

A partra és a szörfölőkre néző hat bambuszfaház a mexikói Juluchuca luxus öko-üdülőhely legújabb szálláskínálata. A rotterdami székhelyű Atelier Nomadic által tervezett kunyhókat azok számára találták ki, akik kicsit elvonulnának a városi nyüzsgéstől, de nem teljesen noád körülmények között tennék meg ezt.

A faházakat a természetből merítve a bioklimatikus tervezési elvek is formálják. A nagy eresz bőséges árnyékot ad a forró napsütés ellen, valamint védelmet nyújt a heves esőzésekkel szemben, míg a homlokzati zsaluk természetes keresztszellőzést tesznek lehetővé.

A két lépcsőzetes szerkezetből álló, három szintes házak a hátsó melléképületében az első emeleten egy fürdőszoba, felette pedig egy második hálószoba vagy társalgónak is használható helység található. Az fő hálószoba az elülső faházon belül helyezkedik el, melynek hatalmas ablakai a tengerpartra néznek, így ébredés után ez az első, amit az ágyból megpillanthatunk.

A házak nagyrészt helyi bambuszból épülnek, amely a világ egyik leggyorsabban növekvő, megújuló építőanyagának számít, míg a padló fenntartható módon termesztett, helyi cumaru fából készült.

A Playa Viva környezettudatos és megújuló szellemiségének részeként a faházak teljesen offgridek, vagyis hálózaton kívüliek, 100 százalékban a nap energiáját használva működnek. Az üdülőhely a helyi közösség egészségének és oktatásának támogatásán, valamint a környező területek helyreállításán és újjáélesztésén is dolgozik.

Az Atelier Nomadic elmondása szerint a holisztikus tervezésnek az volt a célja, hogy megfeleljen a COVID utáni utazók azon vágyának, hogy izgalmas, egészségügyi szempontól nem kockázatos szálláson élvezhessék a természet közelségét.