egy vörös hajú nő álmodozva néz a távolba

Te is gyakran álmodozol? Ezt árulja el rólad ez a tevékenység

Ki ne mélázna el néha? Az ábrándozás egyik leggyakoribb dolog, amit csinálunk, és egyben az egyik legprivátabb is. Nem szívesen tárjuk fel, éppen hova kalandoztunk el – sokszor észrevétlenül – a fejünkben.


A Minnesotai Egyetemen végzett felmérés szerint az emberek 80 százaléka inkább bevallana egy kínos élményt, mint hogy felfedje az álmodozásának tárgyát.

De vajon az álmodozás csak időpocsékolás, vagy a kreativitás kapuja?

Pszichológusok szerint szellemi tevékenységünk akár a felét is álmodozással töltjük. Segít megvalósítani céljainkat, feltárni legbelsőbb reményeinket, vágyainkat és félelmeinket.

Az álmodozásról azt gondoljuk, hogy szétszórt és fókuszálatlan, pedig egyik funkciója, hogy szem előtt tartja életünk napirendjét; emlékeztet arra, hogy mi következik, új helyzeteket próbál ki, tervezi a jövőt, és átvilágítja a múltbeli tapasztalatokat, hogy tanulhassunk belőlük

− mondja Eric Klinger, a Minnesotai Egyetem pszichológiaprofesszora.

​Gondolatvezérlés

Egy átlagos gondolat mindössze 14 másodpercig tart. Mivel általában a személyes céljainkról merengünk, álmodozásaink tárgya egyénenként különböző.

Inkább megerősítik azt, amit már tudunk magukról, minthogy új információkkal szolgálnának. De figyelni kell rájuk; az álmodozás egy értékes, önmagunkkal való kommunikációs csatorna

− teszi hozzá Klinger.

egy sz\u0151ke n\u0151 lehunyt szemmel, k\u00f6r\u00fcl\u00f6tte felh\u0151k

Fotó: Getty Images

Az álmodozás során kissé elszakadunk a közvetlen helyzetünktől, és fogékonyabbá válunk a tudatalattinkban keletkező ötletekre.

Bár az ábrándozások tartalma nagyon eltérő, két közös téma mégis megjelenik: a „hódító hős" és a „szenvedő mártír". A férfiak az előbbi, mi nők pedig inkább az utóbbi felé hajlunk, mivel hajlamosabbak vagyunk az érzelmeken töprengeni.

A hódító hős cselekményében az álmodozó sikeres vagy hatalmas, esetleg tehetséges zenész vagy úttörő tudós. Az ilyen típusú fantáziák azt az igényt tükrözik, hogy az ember irányítson, és felülemelkedjen az élet kicsinyes frusztrációin. A második típus a meg nem becsült és meg nem értett érzésekhez kötődik, ezért az álmodozó olyan helyzeteket képzel el, amikor mások megbánják önzőségüket, és elismerik az álmodozó nagyszerűségét. Tipikusan ilyen lehet egy volt szerető vagy családtagok.

​Álomterápia

Az álmodozás menekülőút is lehet stressz, frusztráció vagy unalom idején, amikor úgy érezzük, hogy a való világban kudarcot vallunk, és ezért egy másik, idealizált helyzetbe helyezzük át magunkat

− mondja Cliff Arnall pszichológus. Néha az álmodozás terápiás hatású lehet, és megváltoztathatja a hangulatunkat.

​Álmodozásbeli különbségek

A gyerekek és a tizenévesek többször elkalandoznak, mint a felnőttek. Számukra az álmodozás a különböző identitások kipróbálásának egyik fontos módja. Ahogy idősebbek leszünk, a céljaink általában fixebbek és elérhetőbbek, így kevésbé merengünk rajtuk. Ahogy öregszünk, kevesebbet álmodozunk szexről és romantikáról, vagy hősies forgatókönyvekről.

Ami az erőszakos ábrándozásokat illeti − a legtöbbünknek vannak ilyenek, de becslések szerint ezek a gondolataink kevesebb mint egy százalékát teszik ki.

Az, hogy valaki többet álmodozik, nem jelenti azt, hogy a valóságtól jobban el van szakadva.

egy id\u0151sebb f\u00e9rfi \u00e9s egy fiatal l\u00e1ny \u00fclnek k\u00f6ny\u00f6k\u00fckkel az asztalt t\u00e1masztva \u00e9s mosolyognak

Fotó: Getty Images

Steven Lynn és Judith Rhue pszichológusok kutatásai szerint az erősen ábrándozó emberek nem kevésbé sikeresek vagy kiegyensúlyozottak, mint a kevésbé fantáziálásra hajlamosak, sőt, talán némi kreatív előnnyel rendelkeznek másokhoz képest.

Jerome Singer, a Yale pszichológusa megállapította, hogy a fantáziadús gyerekek kevésbé agresszívek, jobban kontrollálják érzelmeiket és tetteiket, és több empátiával rendelkeznek.

Vannak persze pragmatikus egyének is, akik olyan szisztematikus előre tervezést tudnak végezni a fejükben, hogy azt nem sorolják az álmodozáshoz.

​Jót tesz az álmodozás?

Bár gyakran mondják nekünk, hogy a felhőkön való merengés időpocsékolás, az álmodozásnak számos előnye van. Segít abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az agyunkból, és személyes erőforrás az életben való boldoguláshoz. Úgy hangzik, mint valami, amit mindannyiunknak többször kellene csinálnunk.

Forrás: Psychologies

Nyitókép: Getty Images