Autofágia, avagy hogyan tisztítsuk meg a szervezetünket
Tényleg nem szeretnék el „oravecznórásodni”, de a hosszú és boldog életre vonatkozó kedvenc graffitimet akár meg is fogadhatnánk: „együnk fele annyit, sétáljunk kétszer annyit, nevessünk háromszor annyit és szeressünk mértéktelenül.”
Azt hagyjuk, hogy a jellemzően mosolytalan mogorvaságra berendezkedett nációnknál miként fog működni a féktelen jókedv és a nevetgélés, de a mozgásra, főként pedig a mértékkel evésre vonatkozó kitétel végképp mission impossible-nek tűnik.
Pedig egyre többet hallani az autofágiáról, ami körénk láthatatlan páncélt növesztve óvja az egészségünket és biztosít minket arról, hogy életünk regényének végére csak nagyon soká kerüljön pont.
De mi is az az autofágia?
Az autofágia szó szerint önfogyasztást jelent, és arra a természetes folyamatra utal, melynek során a szervezet kis barkácsfelszerelésével szétszedi és kitakarítja a felesleges vagy már működésképtelen elemeit. Afféle tavaszi nagytakarítás a már nem hatékonyan működő sejtszervek, fehérjék, különböző törmelékek kisöprésével, amitől a sejt ismét közelebb juthat az optimális működéséhez és olyan lesz szinte, mint újkorában.
Bátran pisszegjük le a bennünk lakozó örök szkeptikust, aki hajlamos azonnal rálegyinteni egy újabb elméletre, hamarjában rásütve a sarlatánság billogát, hiszen ez az elmélet nemhogy bizonyságot nyert, de 2016-ban holmi orvosi Nobel-díjat is hozott a hosszú évek óta a témakörben kutatásokat végző Yoshinori Ohsumi számára. Márpedig a japánokra egyébként is érdemes odafigyelni, hiszen a Guinness jellemzően minden évben a szigetországba küldi a világ legidősebb emberének szóló elismerő oklevelet. Kedvenc Nobel-díjas kutatóorvosunk szakterülete a sejtbiológián belül a sejtek kannibalizmusa és önemésztése, minek kapcsán óriási felfedezést tett az öregedéskutatásban és olyan súlyos betegségek esetében, mint a rák, a Parkinson- és az Alzheimer-kór, ahol a sejtek lebomlása és újjáépülése szintén óriási jelentőséggel bír.
Ma egy élete delén járó ember várható élettartama 80 év körülire taksálható, ami nyilván elérhetetlenül hosszúnak tűnt az 1800-as évekhez képest, mikor is a fejlett ipari országokban is csupán 45-50 év volt az átlagéletkor. A mai gyerekek azonban már okkal reménykedhetnek a 90-100 gyertya elfújásában is, legalábbis ilyen hosszú időtartam bizonyosan kódolva van a génjeinkben, ha nem tennénk módszeresen tönkre az életmódunkkal, stresszel, táplálkozással.
Vellai Tibor autofágia kutató szerint nem szükséges újabb 200 évet várni, hogy ismét megduplázódjon az emberi élet időtartama, csupán be kellene tartani néhány alapvető szabályt és nem ilyen magas szinten űzni az önsorsrontást, súlyos szervezetkizsákmányolást.
Ha egy rövidke kirándulást teszünk szinte bármelyik Nyugat-Európai országban csavarogva, akkor nyomban szemet szúr az utca emberének alkati és fittségbeli különbsége a jobbára jóval mackósabb itthoni látványhoz képest. Ha a tohonyaságért és a professzionális alibigyártásért járna iskolai végzettség, akkor bizonnyal megugrana az itthoni PhD-ráta.
A bátrabb orvosok már ki merik kiabálni a világnak, hogy az egészségesen működő test minél hosszabb megőrzéséhez konkrétan inkább alultápláltnak kellene lennünk, mintsem Michelin-figurásnak. A fentebb bereklámozott sejtmegújító autofágia folyamatot pedig konkrétan az éhezés indítja be, mivel a fellépő energiahiányban a hasnyálmirigy szorgos glükagon hormongyártásba kezd. Ha legalább 16-18 órán át nem viszünk be vízen vagy mondjuk cukormentes teán kívül mást a szervezetünkbe, akkor máris elindul az öntisztító, öngyógyító és anti aging program, a szervezetünk egy olyan rafinált mechanizmusa, melynek során megszabadul a nem kívánatos vendég kórokozóktól, vírusoktól, gombáktól, baktériumoktól, hibásan vagy sehogy sem funkcionáló sejtrészektől, olyan leamortizálódott fehérjéktől, sejtmembránoktól, amik már nem töltik be a funkciójukat. Ez azért is különösen fontos mert a hibásan képződött fehérjékből a szervezetben toxikus anyagok, úgynevezett amyloidok keletkeznek, melyek számos betegség kialakulásában serénykednek , ilyen például a Parkinson-, és Alzheimer-kór. Ezt a jótékony öngyógyító folyamatot az étkezés leállítja a járulékos glükóz és inzulinszint növekedése miatt, tehát a léböjt vagy kalóriamegvonásos diéták nem segítik az autofágiát. Az orvosi javallat a heti egyszer-kétszer beiktatott időszakos böjt, amire persze könnyű lenne azonnal reflexből rávágni hosszan sorolva a kifogásokat, hogy miért nem tudjuk kivitelezni, de ha kicsi ujjainkon gyors számvetést végzünk egy hevenyészett matek órával, akkor máris kiderül, hogy ha délután 16 órától nem eszünk semmit mondjuk, akkor másnap reggel 8-ig már le is tudtuk a kötelező minimális penzumot. Hurrá!
Néhány járulékos program beiktatásával még tovább tudnánk fokozni az ügy sikerét: például nem lenne baj, ha a sportcipőnket sem fedné vastag por a szekrény mélyén, tetejében időnként belülről is megnéznénk, hogy miként fest egy élő, lüktető, madárdalos erdő, ugyanis már egy röpke kanyar a természetben is képes egy óriási vasalóval rendet vágni a gubancos idegrendszerünkben. Igyekezzünk minél több zöld színű ételt beiktatni a táplálékláncunkba, avokádót, salátákat, kelbimbót, spenótot, sóskát, brokkolit... Igen, az autofágia alighanem fradista. Valamint a B3 és a D3 vitamin is a segítségünkre siet és tartja a porrongyot sejtszintű nagytakarítás idején, amivel boldoggá, egészségessé és örök életűvé koplalhatjuk magunkat, hiszen az élet talán a siralom völgye, de vannak ugyebár szép számmal hegyeink is. Ráadásul dacára a temérdek göröngynek, buktatónak, időnként szakadéknak, de élni egyelőre még mindig eléggé népszerű, ha pedig csak ennyi kell hozzá, hogy a 2300-as szilveszteren is együtt koccintsunk, akkor hajrá, igazán belefér, hogy időnként 16-18 órán át hangos dübörgéssel kopogjon a szemünk!
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
