
Végre kiderült, hogy miért rúgnak a babák az anyaméhben
A rejtélyt, hogy miért rúgnak a babák az anyaméhben, már régóta foglalkoztatja az emberiséget és végre válaszokat kaptunk a tudósoktól.
Az új kutatások szerint a látszólag véletlenszerű mozdulatok elősegítik a szenzomotoros rendszer és az olyan készségek fejlődését, mint a szem-kéz koordináció – derült ki a kutatásból.
Ez is érdekelhet: Ezek az ételek megmosolyogtatják a magzatot az anyaméhben
A csecsemők már születésük után, sőt, még azelőtt is elkezdenek rúgni, rángatni és mozogni, látszólag cél vagy külső inger nélkül.
Egy rúgás több mint 4 kilogrammot is képes kifejteni, és már évszázadok óta rejtélybe ejti a tudósokat. Egy modell most azonban azt mutatja, hogy ez segít a csecsemőnek megtanulni irányítani a testét.
Egy japán kutatócsoport újszülöttek és csecsemők részletes mozgásrögzítését kombinálta egy mozgásszervi számítógépes modellel. Ez lehetővé tette számukra, hogy elemezzék az izmok közötti kommunikációt és az egész test érzékelését.
A tanulmány szerzője a kutatás eredményéről így beszélt:
„Egy mozgásszervi modell és egy idegtudományi módszer kombinálásával azt találtuk, hogy a spontán mozgások, amelyeknek látszólag nincs kifejezett feladatuk vagy céljuk, hozzájárulnak a koordinált szenzomotoros fejlődéshez.”
Továbbá hozzátette:
„Eredményeink azonban arra utaltak, hogy a csecsemők saját szenzomotoros rendszerüket a felfedező viselkedés vagy a kíváncsiság alapján fejlesztik, tehát nem csak ugyanazt a cselekvést ismétlik, hanem különböző cselekvéseket.”
Nyitókép: Shutterstock