Egy belföldi sofőr állás lehetőségei pro és kontra
A sofőr állások régóta az álláspiac egyik legnépszerűbb szegmensét képezik, hiszen a munka sokszínű, az előrelépési lehetőségek adottak, a bérezés pedig jellemzően egészen kedvező. Legalább ennyire régre nyúlik vissza azonban a belföldi és nemzetközi viszonylat összevetése, mely valóban nem ugyanazt kínálja.
Úton a karrier felé
Az elérhető állások piacán mindig is számontartottak olyan munkákat, amik valamilyen oknál fogva nagyobb népszerűségnek örvendtek. Ez a popularitás persze sokszor múlandó, de nem egy alkalommal láthatjuk azt, hogy hosszú évekig, évtizedekig fennmarad. Ebben a tekintetben a sofőr állások is abszolút releváns példának mondhatók, hiszen már jó ideje egy sokak által kedvelt lehetőséget kínálnak a munkaerőpiacon. A terület ráadásul rendkívül szerteágazó, hiszen a teher- és személyszállításon belül is sok-sok különböző feladatkör található.
A legnagyobb különbségtétel a szakmán belül talán a viszonylatban mutatkozik meg, tehát hogy belföldi sofőr állás vagy nemzetközi sofőrködés van-e terítéken. Bár ez elsősorban a teherszállítmányozásra vonatkozik, mégis egy gyakran említett választóvonal a szakmán belül. A munkák jellege még ezzel együtt is meglehetősen hasonló, ám a körülmények, a munka mennyisége és leginkább a munkaidő vagy munkarend kifejezetten eltérő lehet. A nemzetközi fuvarozás ugyanis egészen speciális világ.
Ebben az esetben ugyanis a sofőrök sokszor akár hetekig is úton vannak, távol az otthonuktól, hiszen lényegében a befutó megrendelésekhez, a szállítandó árukhoz és a rakodási rendhez igazodik a munkaidejük. A vezetési időre persze emellett is szigorú szabályok vonatkoznak, így azonban talán még bonyolultabb megfelelően összerakni egy teljesíthető útvonalat, mely minden szempontból megfelel. Ezekért cserébe azonban a nemzetközi szállítmányozás kiemelkedő béreket kínál, bár a belföldi sofőr állások kapcsán sem lehet ok a panaszra.
Határon belül maradva
Amikor nemzetközi szállítmányozásról esik szó, akkor az esetek többségében természetesen a kamionozásra és más teherszállítási módokra gondolunk. Egy belföldi sofőr állás esetén persze ugyanúgy helyes asszociáció ez is, ám a kategóriába ennél jóval több, különböző típusú feladatkör belefér. A lényeg ebben az esetben az, hogy a munkavégzés kizárólag az országhatáron belül zajlik. Mivel a földrajzi kötöttség okán a távolságok is kisebbek, ez esetben jóval hagyományosabb munkarenddel érdemes számolni.
Bár a munkaidő sokszor eltérhet a megszokottól, tehát korábban indul vagy esetleg később zárul a nap, a nemzetközi viszonylatban oly jellemző több hetes távollét itt egyáltalán nincs jelen. Az áru- és személyszállítás pedig az országhatáron belül is igencsak népszerű opció az álláskeresők számára, hiszen a munkába állás jellemzően egyszerű, a lehetőségek országszerte rendelkezésre állnak, ráadásul adott esetben a váltás sem bonyolult, ha egy kicsit más területen próbálnánk ki magunkat.
Egy belföldi sofőr állás akár már B-kategóriás jogosítvánnyal is megkezdhető, melyre jó példát jelentenek az utóbbi időben igen népszerű futár állások. Ezek a munkák szintén stabil hátteret és biztos megélhetést kínálnak, az év bizonyos részeiben ugyanakkor fokozott terheléssel és áruforgalommal érdemes számolni. Nagy előny azonban ebben az esetben is, hogy ezek a munkák mindenütt elérhetők, legyen az Eger állás palettája vagy más hely a határokon belül.
Bérekről és céges kultúráról
A belföldi sofőr állások kapcsán a legtöbb ellenérv az ellen szól, hogy a nemzetközi szállítmányozáshoz képest az itthoni bérek jóval alacsonyabbak. Ez természetesen nem alaptalan kritika, de érdemes kicsit árnyalni a képet. Eleve fontos különbség a fizetőerő, hiszen például egy euróban kézhez kapott bér a forinthoz viszonyítva eleve jóval erősebb. De ezzel együtt is tény, hogy a nemzetközi kamionsofőrök bére messze meghaladja az itthonit, cserébe persze a munka jellege is nehezebb.
Egy belföldi sofőr állást azonban érdemesebb inkább a hazai bérszínvonal tekintetében vizsgálni, innen közeltíve pedig azt mondhatjuk, hogy egészen kiemelkedő bérekkel számolhatunk a honi átlaghoz képest. Ez már akár egy kezdő szintű, B-kategóriás jogosítvánnyal betölthető állásra is igaz, de a nagyobb volumenű munkák esetében ez akár ennek többszöröse is lehet. A bérezés tehát abszolút viszonyítás kérdése, de a különbségek valóban léteznek.
Sok kritika éri még a hazai céges kultúrát, hiszen a többség szerint a külföldi cégek munkavállalókhoz való hozzáállása jóval emberibb. Ez azonban szintén nem általános jelenség, hiszen itthon és külföldön is találhatók ilyen értelemben vett jó és rossz cégek, erre azonban sajnos csak a munkavégzés során derül fény. A külföldi és belföldi sofőr állások előnye azonban többek között az, hogy a váltás nem bonyolult, hiszen rengeteg cég érhető el, akik folyamatosan keresik az új munkaerőt. Így tehát ha egy nekünk nem tetsző helyet fogunk ki, bátran átülhetünk egy másik cég kötelékébe.
(X)