6 gyakori tévhit a hipnózisról, amiket ideje lerombolni
A hipnózis egy hatékony terápiás módszer lehet, azonban sokan tartanak tőle a folyamatosan megjelenő mítoszok miatt. Az erről a technikáról hallott információk legnagyobb része csupán kitaláció, így ideje eloszlatni a tévhiteket.
1. Csak a mentálisan gyengék hipnotizálhatók
A filmek és a sorozatok azt hitetik el a nézőkkel, hogy a mentálisan gyenge emberek könnyebben hipnotizálhatók, mint az okosak. Nekik az előítéletek szerint könnyebb beférkőzni a tudatukba, pedig ennek pont a fordítottja igaz.
A hipnózisba belépés a nagyobb koncentrációról szól, az érzelmileg zavart személyek pedig nehezebben összpontosítanak. Ennek értelmében minél nagyobb az intelligenciád és erősebb az önkontrollod, annál könnyebben juthatsz hipnotikus állapotba. Ez természetesen nem igaz mindenkire, hiszen a hatások személyenként eltérők lehetnek.
2. A hipnotizált emberek tehetetlenek
Bár a színpadi hipnotizőrök előadásaiból úgy tűnhet, hogy az alanyok nem uralják saját tetteiket és gondolataikat, viszont a valóságban a folyamat során is tisztában vannak az erkölcsükkel és a normális viselkedési normáikkal. Ennek ellenére valóban fogékonyabbak a tanácsokra és csökkenthetők az emberi gátlásaik is.
3. Hipnózis=alvás
Sokszor úgy tűnik, hogy az alanyok elszenderedtek a folyamat közben, mivel a szemük legtöbbször csukva van és békésnek látszanak. Ez azonban csak egy mítosz. A hipnotizált emberek agyhullámai egyáltalán nem hasonlítanak az alvó személyekéihez.
4. A hipnotizőrök mindig különcök és furcsák
Fotó: Shutterstock
A showbizniszben dolgozó hipnotizőrök legtöbbször extravagánsok és különcök, ez viszont nem egy magától értetődő tulajdonságuk. Az átlagos hipnotizőr sokkal inkább szürke öltönyt visel, mintsem lila köpenyt és kalapot. A kinézet és a szokatlan viselkedési forma legtöbbször csak a műsor részét képezi.
5. A hipnotizált személyek képtelenek hazudni
A hipnózis nem egyfajta mágikus állapot, és a filmekben elmondottak ellenére az alanyok bizony képesek hazudni ebben a helyzetben is, amennyiben akarnak. Emellett nem is lehet könnyebben észlelni náluk a füllentést, tehát az önálló akaratuk ugyanúgy érvényesülhet a hipnózis ideje alatt is.
6. Soha nem tapasztaltál még hipnózist
A legtöbben azt állítják, hogy mivel még sosem voltak hipnózissal foglalkozó terapeutánál, így nem is tapasztalták még ezt az élményt. A valóság azonban az, hogy legalább enyhe hipnózisban a legtöbb személynek már része volt a mindennapok során. Például vezetés alatt, amikor pár röpke pillanatig úgy érzed, hogy nem is figyeltél oda, mégis mindent az előírtak szerint csináltál közlekedés közben. Ekkor a tudatalattid gondoskodik a vezetés minden mechanikai aspektusáról.
Nyitókép: Shutterstock
Forrás: PsyBog