Szereted ezt az élelmiszert? – akkor nagy valószínűséggel extrovertált vagy
Összefüggés lehet a személyiséged típusa és az étrended között? Egy új tanulmány eredményeiből az derült ki például, hogy a több hús fogyasztása az extrovertáltság jele.
Ezzel szemben a vegetáriánusok és vegánok nagyobb valószínűséggel introvertált személyiségtípusok. A vegetáriánusok általában karcsúbbak is, mint húsevő társaik – írja a Psy Blog. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az állati eredetű élelmiszerek kerülése csökkenti a zsír- és cukorbevitelt.
Dr. Veronica Witte, a tanulmány társszerzője azt mondja, nem tudja pontosan, hogy a vegetáriánusok miért hajlamosabbak introvertáltabbak lenni:
Lehet, hogy azért, mert az introvertáltabb emberek hajlamosabbak a korlátozóbb étkezési szokásokra, de az ok az is lehet, hogy étkezési szokásaik miatt társadalmilag jobban elkülönülnek a többiektől.
A következtetések egy 8943 németországi ember bevonásával végzett vizsgálatból származnak, akiket más mérések mellett személyiségtesztnek is alávetettek. A kutatók eredetileg arra számítottak, hogy kapcsolatot találnak az étrend és a neuroticizmus között, de nem találtak.
Fotó: Shutterstock
A korábbi elemzések azt találták, hogy a neurotikusabb emberek általában nagyobb valószínűséggel kerülnek bizonyos élelmiszercsoportokat és korlátozóbb magatartást tanúsítanak. Mi itt kizárólag az állati termékek kerülésére összpontosítottunk, ebben nem találtunk összefüggést.
– tette hozzá Dr. Witte.
A neurotikus emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek depressziótól és szorongástól. Egyes kutatások szerint pedig a növényi alapú étrend összefügg a depresszióval. A mostani vizsgálatban azonban erre sem volt bizonyíték.
Dr. Witte szerint a vizsgálatok ilyen szempontból nem voltak túl eredményesek. Lehetséges, hogy a korábbi elemzésekben más tényezők elhomályosították az eredményeket, beleértve a BMI-t vagy a feltűnő személyiségjegyeket, amelyek összefüggésbe hozhatók a depresszióval.
A vegetáriánusok és vegánok alacsonyabb testsúlya kevésbé rejtélyes. Evelyn Medawar, a tanulmány első szerzője elmondta:
A zsírban és cukorban gazdag termékek különösen hizlalnak. Serkentik az étvágyat és késleltetik a jóllakottság érzését. Ha kerüljük az állati eredetű élelmiszereket, átlagosan kevesebb ilyen terméket fogyasztunk. A túlnyomórészt növényi eredetű ételeket fogyasztó emberek ezért kevesebb energiát vehetnek fel.
Nyitókép: Shutterstock
- Ezért a csokiért vannak oda a magyarok ›
- 6 magas keratintartalmú étel az egészséges hajért és szép körmökért ›
- 6 komfortétel, melyek feldobhatják a cukorbeteg emberek mindennapi menüjét ›
- A klímaváltozás miatt eltűnhet a boltokból sokak kedvenc élelmiszere ›
- Ezt árulja el a személyiségemről a kedvenc ételem ›