Ennek a vitaminnak a hiánya duplájára növelheti a kognitív hanyatlás esélyét
A vitaminok bevitele fontos az egészség megőrzése szempontjából. Amennyiben valamelyik típusból hiány keletkezik, annak komoly szövődményei lehetnek. Az egyik ilyen például kognitív hanyatláshoz vezethet. Alábbi cikkünkben ezzel a problémával és egy kapcsolódó kutatással foglalkozunk.
A központi vitamin, melynek hiányát a szóban forgó kutatócsoport vizsgálta, az a D-vitamin. Ezt első sorban a Nap sugaraiból tudja előállítani az emberi szervezet, de szerencsére számos más alternatív módszer is létezik. Szerepe elsősorban a csontok és izmok egészségének fenntartásában, illetve az agyműködés fenntartásában összpontosul.
A tanulmány szerzői arra voltak kíváncsiak, mekkora szerepe van a D-vitamin hiányának a kognitív hanyatlás jelentkezésében. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához a szakértők több mint 1000 résztvevőt kértek fel, akik mindegyike 60 év feletti, kínai származású személy volt. Az alanyokat a kutatási időszak kezdetétől számítva két évig követték nyomon, közben pedig folyamatosan vizsgálták a vitaminszintjüket és a kognitív képességeiket.
Végeredményként megállapították, hogy akiknek alacsonyabb volt már a vizsgálatok kezdetén is a D-vitamin-szintjük, azok kétszeres kockázatnak voltak kitéve. Tehát ennek a vitaminnak fontos szerepe van a szellemi képességek megőrzése terén is, főleg az időseknél.
Ugyanezt találták nemtől és életkortól függetlenül. A szakértők megjegyezték, hogy bár az adatgyűjtés kínai emberek vizsgálataira támaszkodott, az eredmények olyan ázsiai régiókra is érvényesek, ahol az idősek nagy része etnikai szempontból kínai.
Fotó: Unsplash/Kayla Maurais
A PsyBlog cikkében így idézték a szerzők szavait:
„Összefoglalva, longitudinális vizsgálatunk azt jelzi, hogy az alacsony D-vitamin-szint összefügg a későbbi kognitív hanyatlással és károsodással. Annak ellenére, hogy a beavatkozási tanulmányok nem hoztak meggyőző eredményeket, ennek és más epidemiológiai tanulmányoknak a súlya megerősíti a D-vitamin-kiegészítők kognitív hanyatlásra gyakorolt hatásának intenzívebb vizsgálatának fontosságát."
Érdemes étrendkiegészítők formájában megfelelő mennyiséget bejuttatni a szervezetbe, ennivalók tekintetében pedig olyan fogásokból is sok D-vitamint lehet kinyerni, mint például a lazacból és a heringbő, a tojássárgájából, valamint a májból és a gombából.
Nyitókép: Unsplash/olodymyr Hryshchenko