
A párkapcsolati változások befolyásolják a személyiségünket?
Párkapcsolati változások közé tartoznak az olyan események, melyek státuszváltással járnak. Ennek értelmében egy szakítás, valamint egy új kapcsolat kezdete is ebbe a kategóriába tartozik. A kérdés az, hogy ezeket követen az emberek mutatnak-e személyiségbéli eltéréseket a korábbi énjükhöz képest.
Az eddigi megfigyelések szerint az emberek bizonyos személyiségjegyei előre jelzik a kapcsolati eseményeket. Például akik alacsonyabb szintű megértési képességgel rendelkeznek, azok nagyobb valószínűséggel esnek át váláson, mint a megértőbb és toleránsabb partnerek. Ezzel együtt az állítás fordítottja is helyes lehet, mivel egyes történések kihatással lehetnek az általános személyiségre.
Például aki elvált a korábbi partnerétől, az idővel kevesebb lelkiismeretességet kezd mutatni a külvilág felé. A megfigyelt hatások azonban gyakran csekélyek és a különböző tanulmányokban nem következetesek. Ez azt jelenti, hogy eltérő, eddig nem kutatott összefüggések állhatnak fenn a személyiségjegyek és a párkapcsolati események között.
Egy tanulmány szerzői három, országosan reprezentatív adatbázist vizsgáltak. Egyrészről azt akarták kideríteni, milyen összefüggéseket találhatnak, valamint arra is kíváncsiak voltak, van-e eltérés a különböző életkorokban történő párkapcsolati események között. Az eredmények kimutatták, hogy az esetek túlnyomó részében a személyiség jelezte előre a változást, és nem fordítva.
A két jellemvonás, amely a legegyértelműbben jósolta meg a státuszok változását, az az extraverzió és a nyitottság volt. Ezek hajlamosítják az embereket arra, hogy új helyzetekbe lépjenek, illetve, hogy friss tapasztalatokat gyűjtsenek. Arra is fény derült, hogy az életkornak nincs különösebben befolyásoló ereje a témával kapcsolatban.
Fotó: Unsplash/Cody Black
A tanulmány rámutat, hogy egyéni eltérések is közrejátszhatnak az eredményekben. A továbbiakban fontos lehet megvizsgálni az alanyok reakcióit a státuszváltásokra. Például egy válásra másképp reagálhat az, aki a szerelem lehetséges kimenetelének érzi ezt a folyamatot, mint az, aki kudarcként éli meg a helyzetet.
Ezzel együtt a kapcsolatok minőségének befolyására is érdemes jobban odafigyelni, valamint a jövőben az emberek mindennapi életében is célszerű megvizsgálni a viselkedési formákat. Egy partnerrel való összeköltözés például teljesen új eredményeket szülhet.
Nyitókép: Unsplash/Joanna Nix-Walkup
Forrás: Psychology Today