Társszerzőnk, László Nicole idén is részt vett a Forma-1-es hétvégén, ahol eseményekből nem volt hiány. Pompában úszó partik, sztárfotók és egy 15 milliós törött Herendi porcelán jellemezte az idei Hungaroringet, Nicole pedig testközelből számol be nekünk.
Az biztos, hogy előbb akad meg a szemem egy jelentősen újszerű vonalvezetésű autón vagy a Djokovic-Alcaraz meccsen, mint egy ételrecepten. És nem is ez az egyetlen probléma velem, tudom. A barátnőim kánonban tudnák alátámasztani a tényt, hogy én még egyetlen parádésra sikerült fogás elkészítési furfangja felől sem érdeklődtem soha, ellenben a legapróbetűsebb rész is érdekel a Forma-1 aerodinamikai szabályait illetőleg. 2003-ban pecsételődött meg a sorsom, mikor a Hungaroringen találtam magam a Renault boxában, ahol a legnagyobb meglepetésre egy hamvasan fiatal fiúcska, bizonyos Fernando Alonso nyert óriási ovációt okozva a csapatának, mely lelkesedés futótűzként terjedve megperzselt engem is. Azóta nincs szebb dolog számomra, mint a motor felmorgása, a rajt semmivel össze nem hasonlítható, minden idegszálával pattanásig feszülése, a taktika, a szenvedély, az erő és a konok elszántság.
A Forma-1 manapság távolról sem csupán a lóerők egymásnak feszüléséről szól, a lecsupaszított puszta sportértékről, hanem a versenyzőket körülvevő reklámszerződésekről, pénzről, Netflix sorozatról, brandépítésről és a pilóták szerződésébe is külön pontként bekerülő kötelező megjelenésekről. Nyilván nem rajonganak különösebben a mosolypartikért, de ha valamiképp túlteszik magukat azon a sok nullás megrázkódtatáson, ami a folyószámlájuk gyarapodásával történik évről évre, vagy azon a bagatell tényen, hogy külsőtől függetlenül bomlanak utánuk két kézzel jelentkezve a lányok, akkor hétvégente azt a néhány alkalmas kötelező megjelenést is túlélik könnyűszerrel.
Márpedig minden versenyhétvégén térdig járunk a glamúrban és a luxiban, egymást érik a maligánfokokban bővelkedő partyk elképesztő helyszíneket és kellékeket megvillantva, a fehér tigristől a tűzijátékig. Ez nálunk is a hosszú combok és a rövid szoknyák időszaka. A pedigrés nevű ruha-, autó- és óramárkák egymást túllicitálva igyekeznek rázni a rongyot a meghívott vendégek szapora sóhajtozásától, mint aláfestő zenétől kísérve. Speciel én abszolút el tudok veszni a kinetikus energiatároló rendszer működésének apróságai között, de azért az alig-alig tagadhatóan sznob lelkem hangosan tapsikol egész hétvégén a glitter-flittertől is. A 38. Magyar Nagydíj hete is bővelkedett hacacárékban. Mondom, hogy nekem hová sikerült bekacsintani: csütörtökön a BOSS rúgta ki a ház oldalát egy, a Dunán levő úszóházba szervezett partyval, amitől szem nem maradt szárazon. Az objektum körül a cég ruháiban pompázó, kipattintott testű, hercig fiatalemberek és szálkás, feszes bőrű fruskák szelték a habokat mindenféle vízi járművel SUPtól jet ski-ig, míg mi kipróbálhattuk, hogy milyen gyorsan tudunk kereket cserélni. Elárulom, nagyon lassan. Aztán a koktélszürcsölés és vidám fecsegés közben azon kaptuk magunkat, hogy motorcsónakkal kikötött körünkben az Aston Martin doyenje, a héten 42. gyertyáját fújó Fernando Alonso, akire természetesen matricaként tapadtam idén immár húsz esztendős beidegződésből. Smirgli modora sokat finomodott az évek során, egészen lazának és már-már őszintén vidámnak tűnt, ahogy válaszolgatott a kérdésekre és tűrte, ahogy körbe-körbe imádjuk. Nyilván ő is tudja, hogy nincs már ebben ennél sokkal több, a feltörekvő ifjú tehetségek ostromolják a kapukat, ezért aztán letette a puttonyából a feszültséget és szó szerint levezet felszabadultan, nyomás nélkül, örömből. A James Bond-tartozék Aston Martin parádés szezonkezdést produkált második erőként előre penderedve a játszmában, amit a többiek a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően beérnek szép lassan, de a show-t így is gyakran ő csinálja a szurkálódós nyilatkozatok, megszellőztetett, vicces csapatrádiós beszélgetések során. A tapasztalt öreg róka a saját bőrén tanulta meg, hogy a gazda kezébe nem harapunk, ezért aztán ő, aki alighanem hiszti szakon végzett az egyetemen, még akkor sem nyafog, mikor a tulajdonos kicsi fia, szeme fénye-csapattárs belerongyol hátulról. Kedvenc spanyolom, rajongásom örök tárgya vénségére egészen megtanul diplomáciául.
A szombati időmérő már csakis a helyszínen, benzingőzös mámorban telhetett, ahol David Coulthardok és Nico Rosbergek kezében végződtek a mikrofonok. A helyszín boldogan mosolygott, hiszen a hétvége során megköttetett a deal és 2032-ig meghosszabbították a szerződésünket, de hosszú lajstromban számba véve, hogy mi mindent kell felújítanunk. Röviden mindent. Szó, mi szó, még az elfogult rózsaszín szemüvegem mögül kikukucskálva is láttam, hogy a sok sebből vérző leppukantságot már csak az atmoszféra öltözteti szentéllyé számomra. Naná, hogy beegerésztem magam a boxutcába, ahol végképp pátosszal tettünk meg minden lépést boldogan pózolva a szerelők tartalékának a tartalékával is, pedig sehogy sem engedték, hogy az ellenlábasok abroncsai között kártékonykodjak vagy a kormányon átállítsak ezt-azt. A borzasztóan szoros időmérő Hamilton győzelmével zárult, a mindössze 3 ezredmásodperccel-még egyszer mondom: 3 ez-red-má-sod-perc-cel kikapó Verstappen boldogtalan arcán látszott, hogy ehhez vasárnap még lesz egy-két szava és megkezdi a revans című társasjátékot.
Én innen már kondenzcsík-sebesen a Fashion streetre száguldottam, ahol a Mercedes-sponzor Tommy Hilfiger látta vendégül George Russellt. A 25 éves fiúcska egy brit úri gyerek fizimiskájával rendelkező sármőr, mondanám, hogy egy modell külsejével, ha nem láttam volna mostanában egy-két hökkent rökönyt kiváltó divatbemutatót, úgyhogy hagyjuk inkább a modelleket, ő elképesztően jóképű és kész. Mivel a pilóták hobbit-alkatához képest ő kimondottan magasnak számít a 185 centijével, ezért ezt ellensúlyozandó persze agárszerű testalkattal bír, hogy a magassága ne okozzon extra súlyt az autóban. Hozta magával a hihetetlenül szimpatikus szerénységet, alázatot, kedves, grübedlis mosolyt, humort és egyértelmű tálentet. Nyilatkozott, társasjátékozott, parolázott, fotózkodott az influenszerek krémjével (és persze velem is, bibííí), akik szinte leváltották a sajtót, hiszen egy-egy általuk kibiggyesztett tartalom mára sokkal több emberhez ér el, mint bármely print vagy online média. Hát mindegy, ez van.
A vasárnapi futam az első körben teljesítette az egyetlen izgalmi faktort, nevezetesen azt, hogy Max megint kimaxolta az autóban rejlő óriási fölényt, és megmutatta Hamiltonnak, hogy hogy néz ki a Red Bull hátulja, amíg csak szemmel lehetett követni, mert aztán elporzott és jó 30 másodpercet vert a mezőnyre csúful. Nem rágtuk tövig a körmünket a futam alatt, sőt, a motorzaj néha kicsi híján álomba dudorászott bennünket, és hasztalan kémleltük az eget esőfelhőkért rimánkodva, ami talán kissé fel tudná kavarni az állóvizet. A két Red Bull közé csak az alattomban megtáltosodó McLaren csapat versenyzője, Lando Norris tudott beékelődni. Ők egyébként visszatérő vendégként szerdán fészkelték be magukat családiasan 110 fővel a Városligeti-tó szigetén levő, egy merő romantika étterembe, ahol éjszakába nyúlóan mulattak, zenéltek, ettek, ittak, folyt a dínom és a dánom. Ez nem afféle „kisállatsimogatós” társadalmi esemény volt sajtóval és fotósokkal megtűzdelve, csupán a csapatszellem és egység kovácsolásáért mókáztak. Norris fiúnak sikerült még magára irányítania az összes kamerát, mikor a pódiumon pezsgőzve odacsapta az óriási butéliát így tervezve kilőni a dugót és pezsgőzuhannyal szórakoztatni az egybegyűlteket, ám a vehemenciától megbillenő gyönyörű, hatalmas Herendi trófea bánta, ami egy merész fejessel távozott a pulpitusról. Alig hat hónap kézzel festett munkája és 15 millió forint veszett kárba, na de ki számolja… Ezen a hétvégén már a nyári szünet előtti utolsó állomáson, Belgiumban csapnak a zsokék a lovak közé szélvészsebesen, hiszen Andretti óta tudjuk, hogy:
„Ha azt érzed, hogy ura vagy a helyzetnek, akkor az csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.”
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
