Az Örkény Színház  IV. Henrik című előadása

Védettségi igazolványt kér az Örkény Színház

A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező jegyvásárlók jegyeit a színház visszaváltja.

Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója a honlapon olvasható közleményben azt írja, hogy az Örkény a járvány megjelenése óta mindig nézőinek és dolgozóinak elérhető legnagyobb biztonságára törekedett.

Most is így teszünk, ezért előadásaink látogatását a kötelezően előírtnál szigorúbb feltételhez kötjük. Előadásinkon védettségi igazolványt kérünk. Tizennyolc éven aluli nézőink is védettségi igazolvánnyal, vagy védett felnőtt felügyelete mellett látogathatják előadásainkat. Meggyőződésünk, hogy ez szolgálja legjobban mindannyiunk védelmét, így az oltatlanokét is, akik különösen kitettek egy esetleges fertőzésnek.

A közlemény végét azzal zárja, hogy a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező jegyvásárlók jegyeit a színház visszaváltja, a maszkviselés pedig továbbra is ajánlott az előadások alatt.

Szeptember elején a Vígszínház is közleményt adott ki, melyben azt írták, csak védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők látogathatják előadásaikat, írja a 24.hu. Nem sokkal ezután, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közleményben az állt, hogy a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra, és a sajtóban erről megjelent hírek téves információk.