Harry herceg

​Ezért hagyja ki Harry herceg Károly sztároktól hemzsegő koronázási buliját

A sussexi herceg azt üzente Károlynak, hogy nem marad a koronázási ceremóniát követő ünnepségekre.


Harry herceg kihagyja a koronázási koncertet, hogy hazarepüljön az Egyesült Államokba, néhány órával azután, hogy végignézte a ceremóniát − tudatja a Mirror.

Most a tervezőknek nem kell helyet foglalniuk Harry számára Lionel Richie, a Take That és Katy Perry részvételével megrendezett zenei eseményen. Ehelyett inkább siet Kaliforniába a családjához, hogy megünnepelje fia, Archie negyedik születésnapját.

Hetekig tartó hezitálás után a 38 éves Harry a múlt héten végül megerősítette, hogy részt vesz apja koronázásán.

Felesége, a 41 éves Meghan azonban otthon marad gyermekeikkel, Archie herceggel − akinek a koronázás napján van a születésnapja −, és Lilibet hercegnővel, aki júniusban lesz kétéves. Harry tehát egyedül fog találkozni a királlyal, a királynéval és a walesi hercegi párral. Ez lesz az első alkalom, hogy látják egymást, mióta a Netflix sorozatában és memoárjában, a Spare-ben kitálalt.

A herceghez közel álló források azt is elárulták, hogy nem tervezi meglátogatni egyik jótékonysági szervezetet sem, amelyhez kötődik. Harry azonban nyáron vissza tervez térni az Egyesült Királyságba.

III. K\u00e1roly \u00e9s Harry herceg

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

Egy királyi forrás elárulta:

Harry sok ide-oda huzavona után azt mondta, hogy visszatér a király koronázására, de ez csak egy futó látogatás lesz. Harry nem fog részt venni a koncerten a királyi család többi tagjával együtt, ami nagy kár, hiszen látványos műsor lesz.

Harry korai távozásának másik fontos tényezője vélhetően az, hogy elveszítette a fegyveres rendőrök éjjel-nappali védelmét, miután 2020-ban kilépett a királyi kötelékekből.

A januárban megjelent bombasztikus memoárjának népszerűsítése érdekében Harry a családjával való megbékélést ösztönözte, mondván, hogy „a labda az ő térfelükön van". De királyi források szerint annak ellenére, hogy a király szívélyes volt legkisebb fiával a látogatás előtt, a család többi tagja „kevésbé lesz elnéző".

A koncert az Egyesült Királyság történelmének új fejezetét ünnepli majd, és „a szeretet, a tisztelet és az optimizmus témái" körül forog majd.

Nyitókép: Victoria Jones - WPA Pool/Getty Images