
Ryan Relnolds házat vett Walesben, nem is akármilyen céllal
Ryan Reynolds állítólag készen áll arra, hogy gyökeret eresszen a tengeren túl.
A walesi kis falu, Marford lakói nagyon izgatottak a lehetőség miatt, hogy Reynolds a szomszédjuk lehet. A Deadpool sztárja állítólag 1,5 millió fontért (642 millió forint) vett egy négy hálószobás házikót, mindössze nyolc kilométerre Wrexhamtől, ahol a csapata található − írja a Robb Report.
Ryan Marfordba költözik, és a helyiek csak erről tudnak beszélni. A háza a legelőkelőbb úton van. Lehet, hogy ez nem a Nagy Alma, de még a vörös szőnyeget is ki fogják gördíteni, amikor Ryan a városba érkezik
− mondta egy forrás a brit lapnak.
Reynolds 2021 februárjában vásárolta meg a Wrexham AFC-t jó barátjával és az Felhőtlen Philadelphia alkotójával, Rob McElhenney-vel együtt. A hollywoodi nagymenők együtt vásárolták fel a bajban lévő ötödosztályú klubot 2 millió fontért (körülbelül 855 millió forint), és azóta a csapat játékoskeretének újjáépítésébe és a helyi közösség újjáélesztésébe fektetnek.
Még egy 18 epizódból álló, Üdv Wrexhamban! (Welcome to Wrexham) című doku-sorozatban filmet is forgattak az átvételről, amelynek második évada várhatóan még idén megjelenik az FX csatornán.
Nemrég a páros hatalmas 3-2-es győzelmet aratott a rivális Notts County ellen. A győzelemmel a Wrexham egy lépéssel közelebb került a National League-ből az angol Football League-be való feljutáshoz, ami Reynolds és McElhenney célja.
A terv most és mindig is a Premier League volt. Ha lehetséges az ötödik ligából a Premier League-be jutni, miért ne tennénk meg?
− mondta Reynolds a BBC-nek.
Nyitókép: Shutterstock