marguerite harrison

Oroszországból jelentett Amerika első női hírszerzője

Marguerite Harrison volt Amerika első hivatalos női kémje, sikerét pedig közvetlen őszinteségének köszönhette. Nehéz utat járt be pozíciójáig, még az orosz börtönt is megjárta, tettei viszont azóta is legendásak.


Marguerite Harrison nem készült egész életében kémnek, hiszen gyerekkora óta arra nevelték, hogy rendes férjet találjon magának, majd gondoskodjon gyermekeiről és a háztartásról. Az amerikai nő így is tett, egészen 1915-ig, amikor férje elhunyt, és hatalmas adósságokat hagyott hátra családjára. A helyzet orvoslására a legendás nőnek nem volt más választása, mint hogy munkát keressen.

Kezdetben vendéglátásra adta a fejét Baltimore divatos negyedében fekvő otthonában, majd bemutatkozott a Baltimore Sun című folyóirat vezető szerkesztőjének. Őszintesége és bátorsága már ezen az interjún is megmutatkozott, hiszen korábban egyetlen cikket sem írt, viszont szerette volna kipróbálni magát, és ezt meg is mondta a jövendőbeli felettesének.

Az első világháború gyorsan elterelte az emberek figyelmét a partikról és a különböző rendezvényekről, így Harrison a frontvonal fejleményeiről kezdett tudósítani. Ennél azonban közelebb akart kerülni az eseményekhez. Az Egyesült Államok Haditengerészeti Hírszerzési Hivatala elutasította őt, de az amerikai hadsereg újonnan induló kémprogramja szívesen látta sorai között a lendületes kezdőt. Harrisont azzal bízták meg, hogy jelentést tegyen a berlini politikáról, gazdaságról és közhangulatról.

Őszinte naivitását mi sem tükrözi jobban, mint hogy a feladat kiosztása után levelet írt Oroszországba, hogy engedélyt kérjen a belépésre. Miután visszautasították kérelmét, 1920 februárjában magától lépett be a senki földjére, majd várta, hogy a Vörös Hadsereg egyik tisztje elfogja, és megmondhassa neki, mit is szeretne.

„A legjobb oroszságommal elmagyaráztam neki, hogy azért jöttem Amerikából, hogy megtudjam az igazságot a szovjet kormányról, és hogy Moszkvába szeretnék menni"

— olvashatjuk Harrison szavait az Atlas Obscura cikkében.

Megérkezését több hetes sikeres hírszerzés követte, és még a Vörös Hadsereg akkori vezetőjével, Lev Trockijjal is találkozott. Néhány nappal az eseményt követően viszont elfogták, és kémkedés vádjával a Lubyanka börtönbe zárták. Ezután kettős ügynökként visszatért az Egyesült Államokba, ahol rájöttek a cselre, és visszaküldtek Harrisont az Oroszországban bebörtönzött amerikaiak listájával.

Mindezek után természetesen börtön várt rá, de az életrajzában leírtak szerint boldogan tekint vissza arra az időszakra, és az élmény nem tántorította el attól, hogy későbbi éveiben riporterként és filmrendezőként beutazza az egész világot.


Nyitókép: Instagram/nevertolatetoroam