Sophie Marceau a Minden rendben ment című filmben

Cannes-i filmfesztivál: Sophie Marceau életében először szerepelt versenyfilmben

Életében először vonult végig egy, a versenyprogramba is bekerült film főszereplőjeként Sophie Marceau a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén.


A franciák legendás színésznője Francois OzonakTout s'est bien passé (Minden rendben ment) című filmjében formálja meg Emannuelle karakterét, akit agyvérzésen átesett, majd tolókocsiba kényszerült apja (André Dussollier) testvérével együtt (Géraldine Pailhas) arra kéri, hogy segítsenek neki meghalni.

Marceau részvételét a 74. alkalommal megrendezett fesztiválon nagy várakozás előzte meg, a Házibulival befutott színésznő ugyanis 2018 óta nem forgatott filmet, mivel úgy érezte, pihenésre van szüksége.

A César-díjas Marcue-nak valóban ez az első versenyfilmes szereplése, Ozonról ez már nem mondható el. A kortárs francia filmművészet egyik legsokoldalúbb rendezőjének a Minden rendben ment már a negyedik olyan filmje, ami versenybe szállt az Arany Pálmáért – bár a díjat eddig egy alkalommal sem sikerült hazavinnie.

A rendezőnek régi álma volt, hogy Marceau-val forgathasson, ám ő eddig minden alkalommal elutasította, most viszont egy olyan történet főszerepére kérte fel, ami megérintette a színésznőt.

A döntés úgy látszik helyes volt, hiszen az első kritikák szerint Marceau karrierjének egyik legszebb alakításában látható.

„Ez a film az életről, a halálról, a mások iránti felelősségről és szeretetről szól, nagyon sok témája van egyébként, de Francois Ozon mindig a lényegről beszél, nem érdekli a pszichológia vagy a pátosz. Olyannyira tényszerű, hogy a végére thriller lesz a filmből, amikor is a szereplők megértik, hogy nem olyan könnyű ez az egész, ahogy gondolták. A lányokat börtön fenyegeti, amiért megpróbálnak az apjuknak segíteni abban, hogy Svájcba utazzon meghalni. Hiszen eutanáziáról van szó, amely nem engedélyezett Franciaországban"

– mondta a bemutató előtt Sophie Marceau az RTL rádiónak adott interjúban.

MTI