person wearing round black analog watch at 9:46

A körömfestés története jóval messzebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk

A körömlakkozással kifejezhetjük az egyéniségünket, hódolhatunk a trendeknek – de hogy egy ősi hagyományt is követünk vele? A legújabb kutatások szerint már a időszámításunk előtti időkben is használtak bizonyos kemikáliákat a körmök színezésére, és több történelmi személyiség is előszeretettel használta őket.

A körömszínezés első megjelenés i. e. 3200-ra, a babilóniai harcosokra vezethető vissza. Igen, az a termék, amit napjainkban legfőképpen nők használnak, eredetileg harcos férfiak viselete volt. Órákat töltöttek azzal, hogy a hajuk göndörebb legyen és fényesebb, körmüket pedig bizonyos színekkel emelték ki. Az árnyalatoknak külön jelentése volt, ugyanis például a fekete köröm magasabb rangot jelölt, mint a zöld.

Pár száz évvel később, i. e. 3000-ben a kínai dinasztiák is díszítették a körmeiket. Ekkoriban méhviaszból, gumiból és tojásfehérjéből készítették ezt a szépészeti anyagot. Az uralkodók élénk vörös színnel illették magukat, azonban a festés privilégiumnak számított. Nem használhatta mindenki, a királyi színt jogtalanul használókat pedig ki is végezték.

A vörös mindig menő volt

person touching brown wheat under white sky during daytime

Fotó: Paz Arando/Unsplash

Kicsit előrébb ugrunk az időben Kleopátrához, hiszen ő kezdte el hennával befesteni a körmeit, ahelyett, hogy bonyolult mintázatokat vinne fel a teljes kezére. Ujjait belemártotta az anyagba, az pedig befogta a körmeit. Választott színe pedig a Byrdie cikke szerint a vérvörös volt.

A modern kori manikűrözés úttörője Mary E. Cobb volt, aki Franciaországban tanulta ki a művészetét, majd 1878-ban nyitotta meg első üzletét Amerikában Mrs. Pray's Manicure néven. Nem sokkal később kiadta saját termékcsaládját, elkészítette az első otthoni manikűr útmutatóját és feltalálta a körömreszelőt.

francia manikur egy menyasszony kezen

Fotó: Elena Taranenko/Unsplash

A mai műkörmösök által használt akril körmöket pedig egy véletlen folytán fedezte fel Frederick Slack fogorvos. 1957-ben munkahelyén eltört egy szöget, és a javításhoz alufóliát és fogászati akrilt használt. A végeredmény annyira emlékeztette a valós körmökre, hogy testvérével azonnal belevágtak az új vállalkozásba, és szabadalmaztatták felfedezésüket. Jeff Pink pedig 1976-ban alkotta meg a sokoldalú francia manikűrt. Célja vele az volt, hogy egy olyan manikűrre tegyen szert, ami bírja a többszöri kosztümváltást a kifutón, és mindenhez passzol.

Nyitókép: Analia Baggiano/Unsplash