Táborozni jó! Táborozni jó?

Néhány hete a táblákra felkerültek a minden fülnek csodásan csengő VAKÁCIÓ szó végére az utolsó felkiáltójelek, és sajátságos ívet leírva repültek be az iskolatáskák a szobák legtávolabbi sarkaiba, hogy szeptemberig lepje be azokat a por, rágja meg a moly vagy leginkább égjenek el űrszemétként az Üveghegyen innen, a sztratoszférán túl. És még ha mi többiek már az iskolatáskánk színére sem emlékszünk, és réges-rég felnőttesen a dolgozóba járunk, a bennünk rejlő gyermek kitartóan rajongja az önfeledt, könnyed nyarat.

Az első néhány napban megbocsátó, könnyed mosollyal arcunkon kezeljük, hogy kisdedünk délután fél háromkor ébred és a legmegerőltetőbb fizikai tevékenysége a nap folyamán a ki-és belégzés és a brutál felfordulás létrehozása, majd egyre hangosabban kezd prédikálni fejünkben a pedagógiából autodidakta módon doktorált hisztérikus énünk, amelyiknek a hatékonyság volt a jele az óvodában, és magyarázza, hogy márpedig ez így nem mehet tovább.

És bár halkan elmotyogjuk neki, hogy a lustálkodásnak is itt van néha az ideje, azért sajnos mégis tudjuk, hogy igaza van, ezért sebesen elkezdjük összeállítani a nyári haditervet.

Mivel jócskán elkéstünk vele, ezért abból kell válogatnunk, ami még akad a repertoárban. Szemezgetés közben pedig fél kezünk a telefonban végződik, hogy gyermekünk cimboráinak anyukáival egyeztetve kiötöljük, hogy miként vesszük rá a rosszcsontokat a makramé-, a főzős- és a jógatáborra, miközben azon lamentálunk egymást győzködve, hogy a kínai tanfolyamot vagy a sakk tábort utálná-e kevésbé a csemeténk.

Ugyan dacból summa cum laude végeztek már hároméves koruk körül, de azért mi sem ma kezdtük az érdekérvényesítést gyakorolni. Ezért végső ütőlapként megpendítjük, hogy semmi gond, ha nem táboroznának, ám a szobában sápadtan kockulás semmiképp sem képezi a lehetőségek részét, viszont anyai nagymamánk nagynénjének a keresztlánya szívesen látja őket Nemesrempehollóson, ahol segíthet barackot szedni, ráadásul épp most születtek kis bocik.

Ezután gyakorlatilag maguktól kezdenek összepakolni a kinézett táborokhoz, miközben egymást győzködik a legkevésbé testreszabott programokban is megtalálva a jót, hiszen leánygyermekek végzik végül kajak-, kenutáborokban, mivel már csak ott volt hely, de a megátalkodott optimizmusuk rávilágított arra, hogy legalább tuti lebarnulnak és izmosra pattintott testű fiúkat fognak látni (mondjuk mi anyukák is ezért választottuk, csak mondom) és a fiúk is kinevetgélik magukat azon az apróságon, hogy a számítógép elől való elvonszolásuk miatt táboroztatjuk őket, majd kiválasztjuk nekik a Minecraft-tanfolyamot, ahol gyakorlatilag végig a monitor előtt ülnek.

De mivel ők is tudják, hogy „a gondosan nevelt szülő kevesebbet kiabál, sokat mosolyog, tovább él és csak ritkán harap”, ezért mindent nagylelkűen ránk hagynak, mi pedig cserében csak ritkán harapunk. Helyette elmélázunk gyermekkorunk nyarain, mikor nagyi kertjében tíz darab kaviccsal óriási kalandokban volt részünk a legkedvesebb pajtásunkkal, Fantáziával, hogy milyen volt kint aludni a harmatos fűben lepedőkből tákolt sátorban, amihez a tücskök húzták a talpalávalót altatónak. Vagy biciklizni egész nap szutykosan, alig-alig ismert gyerekekkel bandázva.

Persze most is találtunk hasonló kalandokat rejtő tábort vidéken, ahol egész héten nem szabad kibillenni a ránk szabott középkori uradalmi szerepből, hanem abba belehelyezkedve kell spontán reagálni a többiek dialógusaira improvizatíve. De rögtön kihunyt a fény a felcsillanó gyermeki tekintetekből, mikor megtudták, hogy a mobiltelefonokat már belépéskor elkobozzák egy kosárkába, minek tartalma csak péntek délután kerül újra kiosztásra. Hiába, ez a korosztály még nem tudja, hogy „offline is the new luxury”, abban viszont mind egyetértünk, hogy hajrá nyár! Maradj sokáig! Btw. a Neptunuszon nagyjából 40 évig tart a nyár, úgyhogy azt hiszem, inkább a Neptunuszon szeretnék élni. Néha mondjuk a családom is ezt szeretné.