Törőcsik Mari az Édes Anna című filmben

Ingyenesen nézhető filmekkel jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Több mint hetven frissen restaurált klasszikus filmet láthat a közönség a 4. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, melyet több fővárosi helyszínen rendeznek meg szeptember 21-26. között.

Az eseményt az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Budapesti Francia Intézetben és a Ludwig Múzeumban tartják, az alkotásokat öt tematikus blokkban vetítik. Az Hommage válogatása minden évben a nemrég elhunyt alkotók előtt tiszteleg, idén Törőcsik Marira, Jankovics Marcellra, Tóth János operetőrre és Bertrand Tavernier francia filmrendezőre emlékeznek.

Három kerek alkotói évfordulóról emlékeznek meg a Fókusz szekcióban: Jancsó Miklós (100),Huszárik Zoltán (90) és Mészáros Márta (90), valamint műsorra tűzik Reisenbüchler Sándor és Halász János (John Halas) animációit, de megemlékeznek Moholy-Nagy Lászlóról is, míg a Jancsó Miklós 100 válogatása a rendező különböző korszakainak emblematikus filmjeit mutatja be.

A közlemény szerint idén is négy estén át mozizhat a közönség a Szent István téren, a Bazilika előtt, ahol óriásvásznon lesz látható Jancsó Miklós Szegénylegények című, teljes körűen restaurált filmje, Jankovics Marcell János vitéze, Az óceánjáró zongorista legendája című film, valamint a Harmadik típusú találkozások. A vetítésekhez nemzetközi szakmai programok, könyvbemutatók, előadások, közönségtalálkozók, kiállítások, zenei és gyermekprogramok is kapcsolódnak.

Az NFI az idén 120 éves magyar filmet az esemény, Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezendő nyitógáláján is megünnepli, az évforduló alkalmából szeptember 21-én Nagylátószög címmel kiállítás is nyílik. A gála műsorában – az 1896-os Lumiere-filmekből összeállított válogatásban – szerepelnek a Magyarországon készített első filmfelvételek, A táncz című első magyar film születéséről készített animációs dokumentumfilm, valamint Korda Sándor Az aranyember címmel, 1918-ban készült némafilmjének digitálisan restaurált változata.