A Squid Game sorozatban viselt maszk

Izgalmas részletek derültek ki a Squid Game 2. évadjáról

A Squid Game első évadjának hatalmas sikere után nem is volt kétséges, hogy a történet folytatást kap majd a jövőben. A rendező korábban még nem tudott a forgatókönyv fejleményeiről beszámolni, ezúttal viszont már kész ötletekkel állt ki a közönség elé.


A sorozat a megjelenése után azonnal hatalmas rajongótáborra tett szert az egész világon, népszerűsége pedig kihatással volt a divatra, a sorozat kultúrára és az emberekre is. Mind ezeknek köszönhetően nem csoda, hogy a valaha volt egyik legnépszerűbb sorozat lett, így természetesen a második évad megírása is kőbe lett vésve.

Hvang Donghjok, aki a történet megalkotásáért felelős, korábbi interjúkban még arról nyilatkozott, hogy semmilyen konkrét elképzelése nincs a folytatást illetően. A napokban azonban kikerült egy beszélgetés, melyben elárulta, hogy három teleírt oldalnyi kezdeti ötlete van, melyeket a második évad forgatókönyvének alapjául használ majd.

„Az emberiséget ismét próbára teszik majd ezeken a játékokon keresztül. Azt a kérdést akarom feltenni, hogy lehetséges-e az emberek közötti valódi szolidaritás?”

— olvashatjuk a Hvang szavait a Screen Rant cikkében.

A nyilatkozata további részéből egyértelműen kivehető, hogy a második szezon hasonló méretű érzelmi és erkölcsi komplexitással rendelkezik majd, mint az első. Ettől eltekintve az előző szakasz lezárása után nagyon homályos, hogy mit képes még nyújtani ez a széria.

Mivel a legtöbb kedvelt karakter életét vesztette az utolsó játékra, így egy teljesen új szereplőgárdát kell bemutatni és megszerettetni a nézőkkel. Ez egy hatalmas nehézség, viszont a főszereplő, Szong Gihun — akit I Dzsongdzse alakít — visszatérése minden eddigi rajongót megnyugtathat. Mellette a rendező még a játékmester visszatérésére is utalt, viszont rá csak nagyon homályos utalásokat adott.

Az erkölcsi kérdések, a játékok gyermetegsége mögött megbújó brutalitás és a teljes tudatlanság mindaz, ami az első évadot sikeressé tette, valamint a szereplők, akik élettel és érzelmekkel töltötték meg a véres pályákat. Mostantól, hogy halványan elkezdtek kirajzolódni az új irányvonal sémái, a rajongók elkezdhetnek gondolkodni az alternatív folytatási lehetőségeken.

Nyitókép: Instagram/squidgamenetflix