Csillagok háborúja plakát

Több millió forintért kelt el két Star Wars-plakát Budapesten

Hazai viszonylatban rekordáron kelt el a Falra fel! 7.0 plakátaukcióján több tétel is egy budapesti árverésen. Star Wars poszterért magyarországi teremárverésen ennyit korábban még senki sem fizetett.



A kalapács egymillió-kétszázezer, valamint egymillió forintnál csapott le a május 12-én megrendezett liciten az R51 Atelier-ben, ahol a Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium tartotta a több mint 150 tételt számláló, hetedik közös aukcióját. A Csillagok háborúja és A jedi visszatér falragaszai egyaránt magyar grafikusok keze munkáját dicsérik.

A George Lucas rendezte Csillagok háborújához, – ami a popkultúra máig megkerülhetetlen klasszikusává vált – a MOKÉP Felvidéky Andrással készíttette el 1979-ben azt a filmplakátot, ami 150 000 forintos kikiáltási árról indult, és végül 1,2 millió forintos áron talált gazdára, míg a Richard Marquand rendezésében filmvászonra került A jedi visszatér 1984-es, MOKÉP-es plakátját Helényi Tibor grafikusnak köszönhetjük, amely 300 000 forintos kikiáltási árról indulva egészen egymillió forintig menetelt az este folyamán.

Az aukción több tétel is kiemelkedő sikert ért el, például az írisz- vagy szivárványnyomtatással készült, akkoriban az Iparművészeti Főiskola typo-grafikai tanszékén diplomázó Jozipovics György Palasovszky Ödönnek, az avantgárd hercegének Reorganizáció című verseskötetéhez készített 1982-es plakátja. Ez a különleges nyomtatási technika a színek finom, folyamatos színátmenetet jelentő egybeolvasztása, amit például a pénzjegyek készítésénél is alkalmaznak. Az aukciós tétel 240 000 forintos áron talált új tulajdonosra.

Az árverésen 360 000 forintért kelt el Kassák Lajosnak, a magyar avantgárd mozgalom meghatározó alakjának 1971-es, kölni retrospektív tárlatáhozkészített plakát, míg a lengyel-amerikai származású festőművész, szobrász és grafikus, Jan Sawka, – aki 1969-től tervezett plakátokat – egyik 1975-ben készült munkájáért 160 000 forintot adtak a hetedik Falra fel! aukción.

Az aukció Facebook-oldalát ide kattintva láthatod.