A Szívek szállodája című sorozat szereplői

A Szívek szállodája egyik szereplője megosztotta, mi történt a legrosszabb forgatási napon

A Szívek szállodája, vagyis a Gilmore Girls hét évadon keresztül futott, és milliókat szólít képernyők elé mind a mai napig, a háttérben azonban nem minden zajlott gördülékenyen. Ezúttal az egyik kedvelt karakter osztotta meg, melyik volt számára a legrosszabb forgatási nap.


Dean Forester — akit Jared Padalecki játszott — volt az első évadokban Rory Gilmore szerelme. A srác volt a megtestesült jófiú, aki mindig szerette és tisztelte barátnőjét, és ténylegesen mindent meg akart adni számára. Ennek ellenére a lány szakított vele, és a rosszfiút választotta, Jesst. A fiatalabbik Gilmore lány döntése megosztotta a közönséget, és mindkét barátnak kialakult egy-egy rajongótábora.

Jess és Rory hullámzó kapcsolatáról egy korábbi cikkünkben lehet olvasni. Bár Dean nem maradt a főszereplő szerelme, mégis komoly érzelmeket tápláltak egymás iránt egészen a történet végéig, így Jared Padalecki még hosszú évadokon keresztül visszatérő színész volt a szériában, valamint az Egy év az életünkből című netflixes visszatérésben is.

Jared Padalecki a forgatási évek alatt rengeteg emléket halmozott fel, melyekről legutóbb a Chicago Tribune interjújában mesélt. A történetek között az is elhangzott, hogy melyik volt számára a legnehezebb, egyben pedig a legrosszabb és legkínosabb forgatási pillanat.

„Nem forgattam minden nap, és ezen a bizonyos héten péntekig nem volt rám szükség a forgatáson. Szóval hétfő este én egy színész vagyok, aki élvezi az életét, három szabadnapom van, és akkoriban 19 vagy 20 éves voltam, és egyedülálló. Szóval áthívtam egy csomó barátomat, és késő éjszakáig Grand Theft Autot játszottunk"

— olvashatjuk a CheatSheet cikkében Padalecki szavait.

Mivel másnapra nem tervezett különlegesebb programot, így este nagyon sokáig fennmaradt. Mint kiderült, a Lorelai Gilmoret játszó Lauren Graham hirtelen beteget jelentett, így a fiatal színésznek mégis meg kellett volna jelennie a stúdióban. Miután egy vonalon sem érték el Padaleckit, így egy barátját kérték meg, hogy a lakása oldalán felmászva az erkély rácsos ablakán keresztül ébressze fel az elkésett fiút.

Mindezek után megérkezett a jelenetre, melyben Dean és későbbi feleségének az esküvőjét vették fel. A színész elmondása szerint olyan érzése volt, mint amikor az embernek olyan rémálma van, melyben meztelenül kell felelnie az iskolai osztálytársai előtt, csak ez valóságos volt.


Nyitókép: Instagram/gilmoregirls