quentin tarantino egy konferencian beszel

Beperelték Tarantinót – NFT-t akart a Ponyvaregényhez

A legendás filmrendező bejelentette, hogy egy sor nem helyettesíthető zsetont (NFT-t) fog elárverezni a film kéziratai alapján. A Miramax hollywoodi stúdió ezzel kapcsolatban indított bírósági ügyet, hiszen állításuk szerint a jogok az ő birtokukban vannak.


A Ponyvaregényt 1994-ben mutatták be John Travolta, Uma Thurman és Samuel L. Jackson főszereplésével. Többek között Arany Pálma-, Bafta- és Golden Globe-díjat is nyert a kritikusoktól, a rajongók szemében pedig egy örök klasszikusként robbant be a filmtörténelembe.

Az NFT értékesítési felületén az a leírás szerepel, hogy a művek tartalmazni fogjak a profán humorú „Royale With Cheese" jelenetet, valamint Tarantino felvételét, ahogyan beavat belsős titkokba a forgatásokkal kapcsolatban.

Azok számára, akik nem jártasak a témában, az NFT-k olyan egyedi tokenek, amiknek már a megalkotásakor le kell szögezni az alkotónak, hogy mitől is különlegesek. Ez az úgynevezett meta-adat, amit úgy kell elképzelni, mint egy művészi alkotáshoz kapott papír. Tartalmazza a származási helyet, készítésének időpontját és a készítő adatait.

Másik tulajdonsága, hogy korlátozott mennyiségben elérhető. Ezzel lehet emelni az árukat, és felkelthetik az emberek gyűjtőkedvét. Mindemellett az NFT-k oszthatatlanok. Míg a bitcoin esetében beszélhetünk darabolásról, addig ezek a kis ikonok csak egészben képeznek értéket.

A Bein Media Group és a ViacomCBS tulajdonában lévő Miramax azt állítja, hogy ezzel a rendező a szkennelt oldalak és digitális filmes kellékek eladását tervezi. Minderre annyi választ kaptak, hogy Tarantino fenntartja a jogait a forgatókönyv kiadásaihoz.

"Néhány eredeti forgatókönyvoldal vagy jelenet tervezett eladása NFT-ként egyszeri tranzakció, amely nem minősül közzétételnek, és semmi esetre sem esik bele a "nyomtatott kiadvány" vagy a "forgatókönyv-kiadás" szándékolt jelentésébe"

– olvashattuk a pert indító fél ügyvédi válaszát az NBS News oldalán.

Mint az érvelésben látható, Tarantino lényegében a film 1993-as forgatásának idején átruházta a film minden médiára vonatkozó jogait. Mindazáltal a stúdió rendelkezik ezeknek az ikonoknak elkészítéséről, forgalmazásáról és értékesítéséről.


Nyitókép: Michael Nagle/Bloomberg/Getty Images