A You negyedik évadának egyik jelenete

Íme minden, amit eddig tudunk a You Netflix-sorozat folytatásáról!

A You Netflix-sorozat negyedik évadát a készítők két részre osztották. Az első felvonás leleplezte a történet titokzatos gonoszát, de az igazi akció csak ezután következik. Alábbi cikkünkbe összegyűjtöttünk mindent, amit egyelőre tudni lehet a következő epizódokról.


Az első felvonás a gonosz karakter leleplezésével zárult. Immáron tudjuk, hogy az évad gyilkosságainak hátterében kivételesen nem Joe áll — aki most már Jonathan Moore álnéven irodalmat tanít Londonban —, hanem Rhys Montrose. A karakterrel egészen az évad feléig még maga a főszereplő is szimpatizált, hiszen féllábbal mindig a földön maradt, annak ellenére, hogy a gazdagokból álló társaság elengedhetetlen tagja.

Az évad két részre osztását a Netflix már többször is alkalmazta a nagy sikerű szériáinál. Többek között az Ozark és a Stranger Things esetében is jellemző volt ez a módszer. Ennek célja, hogy a nézők megemészthessék a történteket, illetve, hogy a kíváncsiságot tovább fokozzák a maradék epizódokra.

Szerencsére a második felvonásról már közzétettek egy előzetest, ami számos érdekességet elárul.

Többek között megtudhattuk belőle, hogy az új részek március 9-én érkeznek a Netflix kínálatába. Ez nagyjából egy egy hónapos szünetet jelent az évad felénél. Azt eddig is tudhattuk, hogy a gazdagokra vadászó gyilkosnak legfőképp politikai céljai vannak. Viszont arra is fény derül a trailerben, hogy személyes oldala is van a bűntetteinek.

Valamiért nagyon érdekelték Joe korábbi gyilkosságai. A rövid, összevágott ízelítőből kiderül, hogy Montrose egy társat lát a főszereplőben, akivel megérthetik egymást és együtt ténykedhetnek a jövőben.

„Egy barátot akarok. Valakit, aki osztozik az érdeklődési körömben, valakit, akinek végre elmondhatom minden titkomat."

Természetesen Joe nem akar részt venni ebben az ügyben, így eltökélt célja, hogy megállítsa a gyilkost. Még ha ehhez el is kell távolodnia szeretőjétől, Kate-től. A folyamatos tiltakozás ellenére Joe többször is úgy tűnik fel az előzetesben, hogy éppen emberölés után takarítja el a nyomait. Vajon hányan halnak még meg az évadban?

Aki viszont a trailer legmeglepőbb megjelenését okozta, az Victoria Pedretti karaktere. Love-ot utoljára a harmadik évadban láttuk, amikor Joe a házasságát — megőrült — felesége megölésével és saját halála eljátszásával zárja le. Az eddigi évadokból arra lehet következtetni, hogy Love csupán egy halucinációként tér vissza, csak úgy, mint korábban Guinevere Beck.

Rajongók szerint az évad még tartogat egy nagy csavart, ami mindent felülír a sorozatban. Ha érdekel, hogy mi lehet az esemény végkifejlete, akkor itt megtudhatod.

Nyitókép: Instagram/younetflix

Forrás: Harper's BAZAAR