Egy Föld felé tartó aszteroidáról készített illusztráció

Először találták meg az élet jeleit egy űrben keringő ​aszteroidán

Egy űrben keringő aszteroidáról gyűjtött minta alapján a szakértők érdekes következtetéseket tettek. Meglátásaik szerint olyan részecskék vannak az űrben keringő szikladarabon, melyek a földi élet kialakulásának alapkövei voltak évmilliárdokkal ezelőtt.


A Ryugu nevű aszteroidára 320 millió kilométerre kering a Földtől, a Japán Űrügynökség pedig 2018-ban indított az irányába egy űrszondát, hogy mintát gyűjtsön a kőzet felszínéről. A nagyjából 5,4 grammnak megfelelő minta 2019-ben érkezett meg a kutatókhoz, így megkezdhették az anyag kielemzését.

A szikláról megállapították, hogy nem egy nagy objektumról van szó, hanem sok apró kőzetből tevődik össze, jellegzetes alakját pedig a nagy sebességű forgása miatt vette fel. A Ryugu C-típusú aszteroidaként nagy mennyiségű, szénben gazdag szerves anyagot tartalmaz, vagyis valószínűleg ugyanabból a ködből származik, amelyből a Nap és a Naprendszer bolygói keletkeztek nagyjából 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

Kezdetben a mintából 10 aminosavtípust mutattak ki, mostanra viszont ez a szám a duplájára emelkedett. Ezekről az anyagokról tudni kell, hogy a fehérjék alapjául szolgálnak, így minden élet elsődleges építőkövei. Hisayoshi Yurimoto, a japán Hokkaido Egyetem professzora így jellemezte a felfedezést:

„A Ryugu anyaga a legprimitívebb anyag a Naprendszerben, melyet valaha vizsgáltunk."

2019-ben megjelent egy tanulmány, mely során Dél-Afrikában talált, űrből származó kőzetekben szerves molekulákat fedeztek fel — írja a ScienceAlert. Ennek értelmében arra a következtetésre jutottak, hogy az élethez szükséges részecskék és anyagok bizonyos része a világűrből származik, és a Ryuguhoz hasonló aszteroidák juttatták el őket a Földre is.

A szakértők úgy gondolják, hogy az aminosavak más űrsziklákon, bolygókon, vagy akár műholdakon is megtalálhatók, így sokkal több helyen megszülethetett az élet az univerzumon belül, mint eddig képzelték. A szóban forgó minta elemzése folyamatosan zajlik, tehát a közeljövőben további fejleményeket oszthat meg a kutatócsoport.

A tudósok munkáját tovább emeli a jövőben egy új minta, melyet a Bennu nevű, gyémánt alakú aszteroidáról gyűjtött egy másik szonda. Az anyag 2023-ban érkezik meg a Földre, a benne található részecskék pedig nagyon fontos adatokkal szolgálhatnak a Naprendszer és a benne lakozó élet kialakulásáról.

Nyitókép: Illusztráció, Shutterstock