Egy Holdról készült fotó

Ez az aszteroida ütközhetett a Földdel, melynek eredménye: a Hold

A Föld holdja egy Mars nagyságú égitestnek köszönhető, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtt a bolygónknak csapódott. Az ütközés miatt a kiszakadó törmelék darabkái összetömörültek, majd föld körüli pályára álltak. Friss kutatások szerint a cseljabinszki meteornak köze lehetett ehhez az eseményhez, a vizsgálatok pedig mélyebb betekintést engednek a témába.


Az oroszországi Cseljabinszk felett 2013-ban felrobbant egy meteor, melynek maradványait azóta rendszeresen vizsgálják a kutatók. Egy új tanulmányozási módszernek hála a meteorok egyes tulajdonságai több millió évvel ezelőtti időszakra is visszavezethetnek bennünket, így információkat kaphatunk akár a Naprendszer kialakulásáról is.

A teszteknek köszönhetően megállapították, hogy a szóban forgó meteorit két becsapódáson is átesett űrbéli lebegése során. Az egyik 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a másik pedig sokkal később, körülbelül 50 millió évvel napjainkat megelőzően történt. Úgy vélik, hogy a korábbi ütközés lehetett az, amikor egy nagyobb égitestről leszakadt, majd fölkörüli pályára állt a nevezetes aszteroida.

Egy ember s\u00e9t\u00e1l  az erd\u0151ben, \u00e9s egy hull\u00f3csillagot n\u00e9z

Fotó: Unsplash/Chris Henry

Ezek a bizonyítékok alátámasztják azt az elképzelést, mely szerint több milliárd évvel ezelőtt rengeteg nagy energiájú kőzet csapódott össze az űrben. Ez az időszak azért jelentős, mert egybeesik a Naprendszer formálódásának két meghatározó eseményével: az egyik ilyen az óriásbolygók vándorlása, valamint az az ősi ütközés, amely a tudósok szerint a bébi Föld egy darabját letörte, és amiből kialakult a Holdunk.

A ScienceAlert írása szerint a bolygóvándorlás elmélete, hogy a ma is ismert óriásbolygók az univerzumunkon belül — Jupiter, Szaturnusz, Neptunusz és Uránusz — korábban sokkal távolabb születtek és helyezkedtek el a Naptól, és idővel közelebb sodródtak hozzá.

A kutatócsoport szerint a következő lépés, hogy felülvizsgálják a Hold kialakulásának pontos időpontját és eseményeit. Az új nyomokkal közelebb kerültünk az ősi rejtély megfejtéséhez, valamint a Naprendszer és a körülöttünk lévő, űrbéli tér megértéséhez.


Nyitókép: Unsplash/Luke Stackpoole