A tányérján lévő zöldségektől undorodó kislány

Egészen különös dologtól függ a válogatósok ízlése

A szín hatását vizsgálták a válogatós és nem válogatós evők körében.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy az ételek szaga és állaga befolyásolhatja az étel ízét a válogatósok számára, a többi érzékszervről azonban keveset tudunk.

A Portsmouthi Egyetem kutatócsoportja nemrég megállapította, hogy az ételt tartalmazó tányér színe szintén befolyásolja az ízérzékelést.

A közel 50 embert bevonásával végzett kísérletben az úgynevezett étel neofóbiát mérték, amely az új ételek fogyasztásának vagy kipróbálásának tartós vagy rendellenes megtagadását jelenti. A résztvevőket válogatós és nem válogatós evőkre osztották, majd megkóstolták ugyanazokat a piros, fehér és kék színű tálakban felszolgált rágcsálnivalókat.

Az eredmények kimutatták, hogy az ételek érzékelt sótlansága mellett a kívánatosságát is befolyásolta a szín a válogatós csoportban, a nem válogatós csoportban pedig nem.

A piros és kék tálban található rágcsákat magasabb sótartalmúnak ítélték, mint a fehér tálban lévőket, és a legkevésbé kívánatosnak, amikor a piros tálban kapták. Az Egyesült Királyságban a sós rágcsálnivalókat gyakran kék csomagolásban árulják, és a kutatócsoport úgy véli, hogy ez magyarázhatja a sótartalomra vonatkozó megállapítások egy részét.

Dr. Lorenzo Stafford, a Portsmouthi Egyetem Pszichológiai Tanszékének szaglással (szaglással) foglalkozó kutatója elmondta a korlátozott étrend tápanyag hiányhoz és egészségügyi problémákhoz vezethet, mint szívbetegségek, rossz csontozat és fogászati problémák.

„Emellett társadalmi költségekkel is jár, mivel az örömteli pillanatok a családtagok között könnyen stresszes, szorongással és konfliktussal teli helyzetekbe csaphatnak át, ha a válogatósak szégyent vagy nyomást éreznek arra, hogy egyenek. Ezért fontos megérteni azokat a tényezőket, amelyek ezt a viselkedést húzzák-vonják”

– fogalmazott.

A válogatós evési viselkedés általában a korlátozott étrend, specifikus ételkészítés, erős ellenszenv és az új ételek elfogadásának nehézsége közé sorolható. A válogatós személy általában kevesebb mint 20 különböző ételt fogyaszt életben.

A Food Quality and Preference Journal című lapban megjelent tanulmány szerint ez a vizsgálat az első, amely betekintést nyújt a szín és az ízérzékelés közötti kölcsönhatásba a válogatós és nem válogatós felnőttek körében, és feltárja a különbséget abban, ahogy a szín befolyásolja a válogatósok ételérzékelését.

Az írás további kutatásokat javasol annak érdekében, hogy a megállapított eredmények túlmutatnak-e a kísérletben vizsgált élelmiszereken és színeken.

„Ez a tudás hasznos lehet azok számára, akik az ételek repertoárjának kiszélesítésével próbálkoznak. Például ha egy válogatós személyt arra akarsz bátorítani, hogy több zöldséget próbáljon ki, melyeket köztudottan keserűnek tekintenek, megpróbálhatnánk olyan tányéron vagy tálon tálalni őket, amelyről köztudott, hogy növeli az édességet. További kutatásokkal meg tudnánk határozni, hogyan segíthetnénk pozitívan befolyásolni egy személy étrendjét, és ennek eredményeként a mentális és fizikai egészségét”

– tette hozzá Stafford.