Egy cápáról készített illusztráció

Lemodellezték a megalodont — ilyen gyorsan enne meg egy delfint

A félelmetes megalodon cápafaj a történelemben uralta az óceánokat, viszont a hírnevük ellenére kifejezetten kevés nyom maradt fenn a létezésükről. Ezúttal egy kutatócsoport néhány jó állapotban megmaradt fosszíliából lemodellezte az ősi ragadozók kinézetét. Nem hisszük el, mekkorák voltak.


A megalodon valószínűleg 23 millió évvel ezelőtt jelent meg az óceánokban, majd feltételezések szerint olyan 3,6 millió évvel napjaink előtt halhatott ki. A maradványokat illetően a fogaik képesek voltak jó állapotban fennmaradni, hiszen strapabíró csontból állnak, ellenben a testük vázával már más a helyzet.

A gerincük és a csigolyáik porcból épültek fel, így azok a víz alatt az idő elteltével hamar lebomlottak. Az 1860-as években azonban valami elképesztő felfedezésre bukkantak, mégpedig egy viszonylag éppen maradt gerincoszlopra. Az eddigi leleteket, valamint a cápákról alkotott jelenlegi ismeretek alapján egy kutatócsoport képes volt modellezni az egykori csúcsragadozók kinézetét.

A cápák sokféle alakúak és méretűek lehetnek. Szakértők úgy vélik, hogy a megalodon a mai fehér cápára hasonlított. A munkát az oszlop minden egyes csigolyájának méréseivel kezdték. Ezt követően az Egyesült Államokban található megalodon-fogak szkenneléséből megalkották a szájat és a fejszerkezetet.

Egy kis videós ismertető a megalodon tulajdonságairól:

A test többi részének kitöltéséhez a dél-afrikai fehér cápa 3D-s modelljét használták. John Hutchinson — evolúciós kutató— így beszélt a munkálatok nehézségeiről:

„A testsúly az egyik legfontosabb tulajdonsága minden állatnak. A kihaltak esetében a modern 3D-s digitális modellezési módszerekkel meg tudjuk becsülni a testtömeget, majd képesek vagyunk megállapítani a tömeg és más biológiai tulajdonságok, például a sebesség és az energiafelhasználás közötti kapcsolatot."

Mivel fosszíliák az Antarktisz kivételével minden kontinens környékén fellelhetők, így kétségtelen, hogy a megalodonok valóban uralták a bolygónk óceánjait. Kiderült, hogy ezen ragadozók sebessége nagyjából 5 kilométer volt óránként, szemben a fehér cápák 3 kilométer/órás sebességével.

A belga megalodon — amelynek maradványa a modell gerincét alkotta — valószínűleg 16 méter körüli hosszúságúra nőtt, száját nagyjából 1,8 méterre nyithatott, gyomrának kapacitása pedig körülbelül 9,6 köbméter lehetett.

Mind ezekből az következik, hogy egy nyolc méter hosszú zsákmányállatot — amely egy mai kifejlett kardszárnyú delfin mérete — mindössze öt harapás alatt teljesen elfogyaszthatott egy példány. Egy ilyen vadászattal hozzávetőlegesen két hónapig biztosította a szükséges tápanyagot a szervezetének.

„Ennek az ikonikus óriáscápának a kihalása valószínűleg hatással volt a globális tápanyagszállításra, és felszabadította a nagytestű cetféléket az erős ragadozói nyomás alól”

— olvashatjuk a ScienceAlert cikkében.

Nyitókép: Shutterstock