Egy macskát simogat a gazdája

Képesek a macskák megkülönböztetni a nekik szóló beszédet?​

Az emberi hangszín változik attól függően, hogy kinek szól az adott mondanivaló, de ez ugyanígy igaz az állatokkal folytatott kommunikációra is. Vajon a macskák képesek megkülönböztetni, ha gazdáik nekik szólnak más személyek helyett? Egy kutatás most választ adott minden kapcsolódó kérdésre.


Egy nemrég megjelent kutatás szerzői azt vizsgálták, hogy a macskák felismerik-e, ha gazdájuk éppen hozzájuk, vagy egy másik személyhez szól. Emellett arra is kíváncsiak voltak, hogy képesek-e megkülönböztetni szimplán a hangjuk alapján az embereket. A következtetések leszűréséhez 16 macskát vizsgáltak. Mindegyiküknek hangfelvételeket játszottak le bizonyos körülményeket imitálva.

Az elsőben a beszélő hangját az idegen hangról a macska gazdájára cserélték. A második és a harmadik szegmensben az idegen és az ismert beszédhangot is aszerint módosították, hogy éppen a macskához akartak-e szólni, vagy egymáshoz. A tesztelési folyamatot követően a szerzők összesítették a felmért adatokat.

Ehhez olyan viselkedésformákat vettek figyelembe, mint a pihenő állapot fenntartása, a pupilla kitágulása vagy a farok csóválása. Mindezekkel az alanyok viselkedésének változó intenzitását próbálták felmérni. A vizsgálat első szegmensében a 16 macskából tízen csökkent intenzitású viselkedést mutattak, ha éppen egy idegen szólt hozzájuk. Amennyiben egy megszokott emberi hangra lettek figyelmesek — a tulajdonosukéra —, akkor felpörgött a viselkedésük.

Egy macska a sz\u00e9ken fekszik

Fotó: Unsplash/Kari Shea

A szakértők szerint ez annak tudható be, hogy a házi kedvencek képesek különbséget tenni az emberek között. A második szakaszban a résztvevő állatok fele nem vette figyelembe, ha gazdájuk egy másik emberrel beszélt, szemben azzal, amikor nekik szegezték a mondanivalókat. A viselkedés intenzitásának változása nem volt tapasztalható a harmadik vizsgálatnál.

Végül azt a következtetést vonták le a szakértők, hogy a macskák egyértelműen felismerik, ha gazdájuk éppen hozzájuk vagy egy másik személyhez beszél, de nem mutatnak különösebb érdeklődést akkor, ha egy idegen megváltoztatja a hangnemét a kedvükért.

A szerzők meglátásai alapján további kutatások szükségesek a témakörben, és célszerű lehet legközelebb szocializáltabb, idegenekkel való interakcióhoz szokott macskákat is bevonni a pontosabb eredmények kinyeréséhez. A kevés alannyal végzett adatgyűjtés ellenére a tudósok úgy vélik, hogy új szintre emelhetik a macskatartók kapcsolatát kedvenceikkel.

Nyitókép: Unsplash/Yerlin Matu

Forrás: phys.org