Egy sötét környezetben előbújt hajtás

Nincs szükségük fotoszintézisre — teljes sötétségben neveltek növényeket a tudósok

Az életben sok történés a természet törvényeihez kötött. Például folyadék kell, amikor szomjasok vagyunk és tápanyag az energiafenntartáshoz. A szabályok minden élőlényre vonatkoznak, azonban tudósok nemrégiben átléptek egy ilyen korlátot. Tanulmányukban teljes sötétségben neveltek növényeket.


A közelmúltban két egyetem kutatói egy kétlépcsős folyamat segítségével tudták elvégezni a kísérletet. Az első lépés célja az volt, hogy a szén-dioxidot, az elektromosságot és a vizet acetáttá alakítsák át, majd folytatásként azt adták a sötétben nevelt növényeknek. A szer beadása után apró hajtásoka lettek figyelmesek a tanulmány szerzői, melyek bizonyítják az elméletüket.

A sajtóközlemény szerint ez a technológia — a napelemes rendszerekkel kombinálva — 18-szor hatékonyabbá tenné az élelmiszertermelési folyamatokat, mint a megszokott, hagyományos módszerek. Azt is elmondták, hogy az eddig alkalmazott praktikák csupán a Napból kapott energia egy százalékát használták fel a gyümölcsök és zöldségek termesztésénél.

„Az élelmiszer-előállítás olyan új módját kerestük, amely áttörheti a biológiai fotoszintézis által általában szabott korlátokat"

— mondta az egyik szerző.

Az eredményekről készült, nyilvánosságra hozott fotókon jól látszik, hogy a módszer segítségével valóban növekedésnek indultak a paradicsompalánták, valamint a bab hajtásai is. A zöld növénykezdeményekből azonban még nem derül ki, hogy valóban fenntartható-e ez rendszer és képes-e megfelelő mennyiségű, valamint fogyasztható zöldségeket hozni a jövőben.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism