A Stonehenge

Bővül a rejtély: ismeretlen készítményekre bukkantak a Stonehenge-nél

A Stonehenge még évtizedes vizsgálatokat követően is tartogat új rejtélyeket. A közelmúltban végzett mérések eredményei olyan emberi készítményekre hívta fel a kutatók figyelmét, melyeket korábban nem láttak, pedig sokkal messzebbre kalauzolja őket vissza az időben, mint azt valaha képzelték.


A nemrégiben végzett tanulmány az első átfogó elektromágneses indukciós felmérés a térségben. A kutatók várakozásai messze felülmúlták a kapott eredmények, ugyanis ebből a szemszögből még nem vizsgálták a tájat. Több száz kerek gödörre bukkantak az építmény közvetlen közelében, melyek mindegyike meghaladta a 2,4 méter szélességet.

A kutatók egyelőre nem tudják biztosan a készítmények egykori célját, ellenben azt gyanítják, hogy a Stonehenge ősi szertartásos rendszerének a részét képezhették. Más hasonló lyukakat a környéken található látogatóközpont parkolójában fedeztek fel, azokat pedig körülbelül Kr. e. 8000-ben készíthették. A kutatások ideje alatt ezeken a területeken totemoszlopokat, egy kihalt szarvasmarhafajta maradványait, valamint vadászatokhoz használt eszközöket találtak.

„Az új geofizikai felmérési technikák, a magfúrás és a tűpontos ásatás kombinálásával a csapat az emberi tevékenység legkorábbi bizonyítékait tárta fel, amelyeket a Stonehenge-i tájban eddig találtak. Északnyugat-Európa legnagyobb ismert kora-mezolitikus gödrének felfedezése azt mutatja, hogy ez a hely már évezredekkel az első kövek felállítása előtt különleges hely volt a vadászó-gyűjtögető közösségek számára"

— mondta Nick Snashall régész, aki a Stonehenge világörökségi helyszín munkatársa.

Az őskori gödrök gyakori régészeti lelőhelyek az Egyesült Királyságban és Északnyugat-Európában is, de általában nem szélesebbek, valamint nem szoktak mélyebbek se lenni egy méternél. A 2,4 méternél nagyobb ovális készítmények nagyon ritkák, éppen ezért szokatlan, hogy a Stonehenge környékén ennyire sokat találtak. Egészen pontosan a geofizikai érzékelők 415-öt kialakított mélyedés helyét mutatták meg.

Az, hogy az érzékelőtechnológia képes ekkora hatékonysággal feltérképezni a tájat, sokat könnyít a régészek munkáján, a mostani felfedezéseknek köszönhetően pedig távolabbi korokba is bele tudnak nézni a Stonehenge rejtélyeinek megfejtéséért.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: ScienceAlert