Egy zuhanó aszteroidáról készített illusztráció

Az űr egy titokzatos helyéről származó tűzgolyó robbant fel Kanadában​

A Föld légkörébe érkező meteorok zuhanás közben általában felrobbannak, majd elégnek, így a vizsgálatuk meglehetősen nehéz. Egy Kanada felett látott tűzgolyóról viszont most kiderült, hogy egy érdekes közegből került ide, ami megváltoztathatja a galaxisunk kialakulásával kapcsolatos ismereteinket.


A szóban forgó jelenséget 2021. február 22-én lehetett látni, ahogyan elszáguldott a kanadai Edmontontól mintegy 100 kilométerre. Szerencsére több műszer segítségével is képesek voltak rögzíteni a röppályáját, illetve a sebességét is, így kikövetkeztethették, hogy honnan érkezett. Az érdekességek ezután következtek.

Mint kiderült, az űrszikla nem a közeli, ismert kozmoszból jött, hanem az Oort-felhőből, amelyről úgy gondolják, hogy a Naprendszer kialakulásából visszamaradt ősanyag. Bár nem ritka, hogy abból a közegből egy meteor szakad ki, majd ide téved, viszont az eddigi ismeretek szerint csupán jeges űrsziklák jutottak el a bolygónkra onnan.

A felrobbanása után visszamaradt kőzetek mind sziklásak voltak, pedig az Oort-felhőt egészen idáig egy teljesen fagyos, jeges világnak képzelték. A ScienceAlert cikkében így idézték a kutatók szavai:

„Ez a felfedezés a Naprendszer kialakulásának egy teljesen más modelljét mutatja, amely azt az elképzelést támasztja alá, hogy az Oort-felhőben jelentős mennyiségű kőzetanyag és jeges objektumok léteznek együtt. Ezt az eredményt nem magyarázzák a Naprendszer kialakulásának jelenleg előtrébe helyezett modelljei. Ez teljesen megváltoztatja a játékszabályokat."

Egy kis videós ismertető az Oort-felhőről:

A Meteorite Observation and Recovery Project adatbázisának felhasználásával, illetve régebbi feljegyzések és kutatások eredményeinek köszönhetően két korábbi meteort is képesek voltak azonosítani, melyek hasonlóságot mutattak a felrobbant tűzgolyóval. Az egyik — a Karlštejn — 1997-ben Csehország fölött hullott le, a második pedig az 1979-es MORP 441 meteor.

A következő lépés annak a meghatározása lesz, hogy miként maradhattak sziklásak ezek az objektumok abban a környezetben, illetve, hogy miért kerültek ennyire messzire a kiindulópontjuktól. Ezek az ismeretek fontos információkkal szolgálhatnak a Naprendszer kialakulásával és történelmével kapcsolatban, illetve a jövőbeli, életre alkalmas világok keresésében is nagy segítséget nyújthatnak.

Egy esetleges meteorbecsapódás miatti katasztrófa elkerüléséhez már régóta dolgoznak különböző terveken. Az egyik ilyennek a tesztjét nemrég akció közben lehetett megfigyelni. A projekt keretein belül egy rakéta használatával térítettek el egy közelgő űrsziklát, ezt pedig élő adásban közvetítették. Kapcsolódó cikkünket itt lehet elolvasni.

Nyitókép: Shutterstock